Kihirdették: Nagykanizsa, Veresegyház, Etyek és Buzsák a legvirágosabb hazai település (Frissítve: Via Kanizsa, Netta Pannonia)

facebook megosztás

Kihirdették a Virágos Magyarország verseny győzteseit: Nagykanizsa, Veresegyház, Etyek és Buzsák nyerte el az idén a legvirágosabb hazai településnek járó elismerést.    

A Magyar Turisztikai Ügynökség 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt, amely idén számos szempontból megújult. A megmérettetésre több mint 320 pályázat érkezett, a zsűri összesen 49 díjat oszt ki - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.    

Mint írják, 2021-ben a kétezer fő alatti településeken a már megszokott versenyszabályok alapján zajlott az értékelés, míg a nagyobb települések egy bemutatkozó anyag beküldésével online is nevezhettek, illetve választhatták a személyes jelenléttel történő zsűrizést is.    

Szintén idei újításként a pályázók tematikus nevezésekkel is részt vehettek a megmérettetésen, amennyiben csak egy parkot, teret, iskolaudvart szerettek volna bemutatni. A két éve megkezdett hagyományt folytatva a határon túli magyarlakta települések is nevezhettek a versenybe, csaknem negyvenen éltek ezzel a lehetőséggel.    

A szakmai zsűri döntése alapján Nagykanizsa lett a legvirágosabb 30 ezer főnél népesebb város, míg a kisebb városok kategóriájának fődíját Veresegyház nyerte el. A kétezer lakosnál nagyobb falvak közül Etyek, a kisebb falvak közül pedig Buzsák kapta a fődíjat.    

A fővárosi kerületek közül a IV. kerület érdemelte ki Budapest Főváros díját. Emellett számos különdíjas települést is hirdetett a zsűri: a Miniszterelnöki Különdíjat a városok kategóriában Szolnok, a falvak kategóriában pedig Varsány kapta, a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért díját Lenti és Kübekháza nyerte el.    

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turisztikai különdíjában idén Makó és Poroszló részesült. A legvirágosabb határon túli település Romániából Kalotaszentkirály, Szerbiából Palics, Szlovákiából Tardoskedd lett.    

A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület a veresegyházi Kisák Pétert tünteti ki az év főkertésze elismeréssel.    

Az Európai Városok és Falvak versenye az elmúlt két évben elmaradt, 2022-ben azonban újra megmérettetnek európai szinten is a települések. A versenyben Székesfehérvár és Orfű mellett Veresegyház képviseli majd Magyarországot.    

A beérkezett pályázatokat egy 120 fős, kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte, amely megállapította: az idén is folytatódott az a tendencia, hogy évről évre egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek. Sorra szépülnek meg a közterületek, és számos településen átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartó zöldfelület-fejlesztés zajlik.   

November végéig minden nyertes megkapja a díjakat, a győztes pályázatok a Virágos Magyarország Facebook-oldalán is megtekinthetők - áll a közleményben.

MTI

(Borítókép: Via Kanizsa Zrt./facebook.com)

Frissítés: Nagykanizsa lett a 30 ezer főnél népesebb, legvirágosabb város

A Magyar Turisztikai Ügynökség versenyére több kategóriában lehetett nevezni. Idén összesen 320 pályázatot nyújtottak be, és a megújult kiírásnak köszönhetően a zsűri végül 49 díjat osztott ki.  

A Virágos Magyarország egy olyan környezetszépítő és környezetvédelmi verseny, amelynek célja a kulturált és rendezett településkép elérése, és annak fenntartása. Konrád-Németh Cecília városgondok szerint Nagykanizsa győzelme a városban élők összefogásának köszönhető.

– A versenyre való felkészülés igazi csapatmunka. El lehet mondani, hogy a városi közterületek kezelői, gondozói és az önkormányzat dolgozói együtt dolgoznak azon, hogy a várost felkészítsék erre a versenyre. De mindenképpen meg kell említeni azokat a városlakókat, ingatlantulajdonosokat, akik a közvetlen környezetüket széppé varázsolják, esztétikusan tartják. Különösen kiemelve a társasházban élők munkáját, ugyanis a verseny a város egészét nézi, nem csak kiemelt területeket – mondta Konrád Németh-Cecília, a VIA Kanizsa Zrt. városgondnoka.  

A város közterületeinek karbantartásából és virágoztatásából minden esztendőben oroszlánrészt vállal a Netta-Pannonia Kft. 

– A Netta Pannonia nagy hangsúlyt is fektet erre. A lakosság köztudatában alapvetően az él, hogy mi a füvet nyírjuk, kaszálunk. De ez egy sokkal komplexebb, összetettebb feladat. Ennek megtestesülése a városban a virágos felületek folyamatos fenntartása is. Ennek eredményét láthatjuk sok helyen a városban. Nagykanizsán 32 ezer darab egynyári növényt ültetünk egy adott évben. Ezt őszi növényváltáskor 17 ezer darab árvácskára és további 11 ezer darab tulipánhagymára cseréljük – árulta el Csendes Tamás, a Netta-Pannonia Kft. közterület gondozási vezetője.

A közterületeket gondozó cégek mindegyike büszke az elért eredményre, amely egyúttal feljogosítja Nagykanizsát arra, hogy részt vegyen a nemzetközi versenyen is.

V.A.

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.