Kilenc éve nem mértek ekkora drágulást: 5,5 százalékos volt a szeptemberi infláció Magyarországon

facebook megosztás

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).    

Az emelkedés megegyezik az elemzők előzetes várakozásával. Ennél magasabb inflációt kilenc évvel ezelőtt, 2012 októberében mértek utoljára. Eddig a júniusi 5,3 százalékos infláció volt idén a legmagasabb, amelyet júliusban 4,6 százalékos, majd augusztusban 4,9 százalékos pénzromlás követett.    

Az éves maginfláció az augusztusi 3,6 százalékról 4,0 százalékra nőtt, ami tavaly augusztus óta a legmagasabb érték.    

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,2 százalékkal nőttek.    

Az elmúlt egy évben a dohányáruk 17,8 százalékkal, a járműüzemanyagok 21,6 százalékkal drágultak.    

Az élelmiszerek ára átlagosan 4,4 százalékkal emelkedett, ezen belül a zsiradékok 18,6 százalékkal, köztük az étolaj 32,6, a margarin 15,4 százalékkal drágult. A burgonya 17,4, a friss zöldség 15,1 százalékkal lett drágább tavaly szeptember óta. A munkahelyi étkezés ára 9,4, a baromfihúsé 9,2 százalékkal, a büféáruké 7,6, az éttermi étkezésé 7,3 százalékkal emelkedett.    

A tartós fogyasztási cikkekért 5,1, ezen belül az ékszerekért 12,9, a szobabútorokért 11,6, az új személygépkocsikért 7,9 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások díja 3,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,5, a járműjavítás és -karbantartás 8,3 százalékkal került többe. A postai szolgáltatások tarifái 7,2 százalékkal emelkedtek, a telefon és internet viszont 1,4 százalékkal olcsóbb lett egy év alatt. Az üdülés egy hónap alatt 9,8 százalékkal lett olcsóbb, de így is 6,4 százalékkal drágább volt, mint tavaly szeptemberben.    

A fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékos havi drágulásán belül az idényáras termékek nélkül számolt élelmiszerárak 0,4 százalékkal lettek magasabbak, a járműüzemanyagok ára 0,4 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 0,9 százalékkal, a ruházkodási cikkek ára 0,7 százalékkal nőtt. A szolgáltatásokért 0,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, főként az üdülési szolgáltatások és a hírközlési szolgáltatások 2,7 százalékos árcsökkenése következtében.

MTI

(Borítókép: Getty Images)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.