Patinás ellenfelekben sincs hiány

Második bajnoki mérkőzését is megnyerte a férfi kosárlabda NB II Nyugati csoportjában a Kanizsa KK legénysége. Silló Zsolt együttese Mosonmagyaróváron győzött, így mérlege az október 24-ei hazai összecsapása előtt két meccsből két győzelem.

Mosonmagyaróvári Gazdászok Atlétikai Clubja – Kanizsa Kosárlabda Klub 63-76 (16-20, 14-24, 18-17, 15-15)

Mosonmagyaróvár. Vezette: Földesi, Káli.

Kanizsa KK: Lovas D. 26/15, Tóth O. 19/6, Hoffmann 11, Filák 12, Kisjós. Csere: Veres 5, Pápai B. 3. Edző: Silló Zsolt.

A címere alapján egy 140 éves egyesület hagyományait ápoló csapat fogadta a kanizsaiakat, akik remekül nyitották a találkozót és a szünetig gyakorlatilag meg is alapozták későbbi győzelmüket. A nagy szünet utáni két játékrészben mondhatni arra kellett már csak ügyelniük Lovas Dávidéknak, hogy a házigazdák nehogy túlzottan belelendüljenek. A KKK második sikerét is elkönyvelhette és így várhatja a változatosság kedvvért szintén nem mai klub, az 1900 november 11-én alapított Celldömölki VSE kosarasaival szembeni bajnokiját, melyet a kiírás szerint október 24-én, 11 órától rendeznek a Tungsram-csarnokban.

P.L.