A jazz zenéé volt a főszerep pénteken

facebook megosztás

Mini jazzfesztivált tartottak péntek este a Medgyaszay Házban. A JazzKanizsa névre keresztelt eseményen három zenekar szórakoztatta a közönséget.

Az első fellépő az Urbán Orsi Group volt, a formáció 2012-ben alakult, és Budapestről érkeztek a kanizsai mini fesztiválra. Az énekesnő elárulta, legfőbb céljuk, hogy az igényes, minőségi zenét a kikapcsolódással, a szórakozással és a művészettel ötvözzék. A koncerteken jazzt és akusztikus groove-okat visznek a színpadra, de egyéb különlegességek is jellemzik az együttest.

– Nekem nem dobosom van, hanem ütőhangszeres kollégám van. Komplett ütőhangszeres szettel szólal meg. A basszus poszton is bőgő és basszusgitár is hallható felváltva. A szaxofonos kollégám alton és szopránon is játszik, tehát a hangzás is sokszor különleges, illetve egyenként mindegyikük hozzáteszi a saját egyéniségét – nyilatkozta Urbán Orsi, az Urbán Orsi Group jazzénekese.

Urbán Orsi magyarul, angolul és portugálul is énekel, hiszen a zenéjüket némi latinos fűszerezéssel tálalják a közönségnek. A produkciójuk egyedi és energikus, ezért szinte bármely korosztálynak elnyerheti a tetszését.   

– Mikor kitaláltam, hogy miket szeretnék énekelni vagy milyen műsornak örülnék, akkor nem is nagyon gondolkoztam azon, hogy hány évesek ülnek a székeken. Mindenkinek ajánlom. Nem, nem tudnék korhatárt húzni. Remélem, hogy nincs is –  fogalmazott Urbán Orsi Group.

Az estén további két zenekar, a Ekter Instrumental Quintett és a Mash Trió játszott egy-egy órát a megjelenteknek.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.