A régió tehetségei mutatkoztak be

facebook megosztás

Mintegy hetven résztvevő érkezett a III. Zalai Regionális Népzenei Versenyre szombaton a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolába. A rendezvényre nyolctól, egészen a húsz éves diákokig érkeztek versenyzők, hogy bemutassák tudásukat.

A kanizsai intézmény 2018-ban tartotta meg először a népzenei versenyt megyei, illetve regionális szinten. Ahogy Baráth Adrien, az iskola vezetője fogalmazott: ez a program jó alkalmat ad arra, hogy a gyerekek megmutassák a tehetségüket, valamint, hogy a létesítmények felkészítőtanárai megismerkedjenek egymással.

Nagyon komoly zsűrink van mindig és azért szeretnek hozzánk jönni a versenyzők – hiszen Pécsről, Budapestről, Szombathelyről, illetve Nagykanizsáról jönnek, akár a horvát nemzetiségtől is -, mert nagyon részletes a zsűri értékelése, amiből nagyon sokat lehet tanulni – mondta el Baráth Adrien, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

Nagykanizsáról és környékéről többen felléptek, a produkciók célja a Mura menti horvát hagyományok népszerűsítése és fenntartása volt.

A zenekar és a tamburatanulás már több éve folyik itt Nagykanizsán. Azért volt talán az idei év könnyebb, mert nagyon régóta nem tudtunk már versenyezni, így sok olyan dallam volt a tarsolyunkban, amit még nem játszottunk el versenyen. Ezek közül válogattuk ki a kedvenceinket – mesélte Horváth Bálint Máté felkészítőtanár.

Az előadásokat Bolyki Sára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népiének-szakos tanára, Vizeli Balázs, a Zeneakadémia népzenei tanszékének hegedűtanára és Csikvár Gábor, Prima-díjas népzenész értékelték.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.