Az ország szépe - Tótpeti Lili

A kanizsai születésű Tótpeti Lili nyerte el idén a Miss World Hungary címet. Ezzel a húsz éves ifjú hölgy képviseli hazánkat a jubileumi, 70. Miss World világversenyen. A megmérettetést december 16-án rendezik Puerto Ricóban.

Tavaly elmaradt, idén pedig rendhagyó módon, zártkörűen választották meg az ország legszebb lányát. A szakmai zsűri négy fordulóban pontozta a résztvevőket, és végül 12 versenyző közül került ki Lili győztesként.  - Fantasztikus érzés volt, amikor meghallottam a nevemet. Nem számítottam rá, mindenki másra gondoltam, hogy képviselheti majd az országot Puerto Ricóban, magamat nem is reméltem.  Elképesztő érzés volt és kellett egy jó pár másodperc, mire elhittem.  Amint telefon közelbe kerültem egyből hívtam a szüleimet, aztán a barátaimat. A családban is nagyon örült mindenki a győzelemnek, szinte fel se fogtuk - mesélte lapunknak az újdonsült királynő.

Lili bár sajnálta, hogy a családja és a barátai nem vehettek részt az október 29-én megrendezett versenyen, és nem szurkolhattak neki élőben, de mint fogalmazott: az élmény egészen egyedülálló volt. - Nem csak a koronát kaptam a versenytől, hanem bebizonyosodott, hogy a kemény munka mindig kifizetődik, és ha nekiállok valaminek azt maximálisan véghez is viszem – hangsúlyozta a győztes.

Lilinek természetesen nem ez volt az első megmérettetése, hiszen a 2020-as évben megrendezett Tündérszépek versenyen 19 megye jelentkezői közül választották a legszebbnek. – A szépségipar mindig is vonzott, a Miss World Hungary a Tündérszépek után keltette fel az érdeklődésemet, még várni szerettem volna még 1 évet, hogy legyen időm rendesen felkészülni. De idén felkerestek, hogy induljak és nem tudtam ellenállni, muszáj volt jelentkeznem – mondta mosolyogva a szépségkirálynő.

Az ifjú hölgy egyébként szeptembertől kezdte a tanulmányait a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatójaként, átmenetileg azonban szüneteltetni szeretné a tanulmányait. Ez idő alatt kívánja megalapozni az elkövetkező évek munkáit, és elsősorban a karrierjére fókuszálni. Bár külső szemlélőként többnyire csak a csillogást és rengeteg mosolygást látjuk egy ilyen versenyből, de a cím, és így Lili mögött is kemény munka áll.

- A mentális része, ami megterhelő. Nagy a stressz, gyorsan kell felkészülni. Emellett a címhez megfelelően feltétlen szükséges a türelem és még annál is fontosabb az alázat. Türelmesnek kell lennem magamhoz. A felkészülés nagyon erős, sok mindenben helyt kell állnom. Nagyon kell tudni alkalmazkodni, fontos a pontosság, a precizitás. Sokrétűnek kell lennie egy királynőnek. Rengeteg a próba, és tengernyi a teendő – mesélte Lili.

A munka tehát nem állhat meg, hiszen pár hét és itt a Miss World nemzetközi szépségverseny. - December 16-án lesz a döntő napja. Előtte már több hetes felkészülés vár ránk. Mindenre odafigyelnek, minden egyes részletre. Először is összekovácsolják a lányokat, de lesz járáspróba, etikett, ruhapróbák. Nagyon tartalmas okítást fogunk majd kapni. Mind a 150 lány, úgyhogy már nagyon várom – mondta a jövőről a Miss World Hungary győztese.

A szépségkirálynő udvarhölgyei a hazai megmérettetésen a 20 éves dunavarsányi Ambrus Nikolett és a 22 éves debreceni Tóth Panni lettek.

Kálovics Rebeka

Fotó: Kunos Attila

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. november 12-én megjelent számában olvasható.