Díszfákat ültettek a hosszúvölgyiek

facebook megosztás

Faültetési akciót tartottak a hétvégén Hosszúvölgyön. A faluszépítés az önkormányzat és a helyiek összefogásának köszönhetően valósult meg.

Szombat délelőtt gyülekezett a lakosság Hosszúvölgyön, sokan ki akarták venni a részüket a munkából. Az akció apropóját az adta, hogy nemrégiben több közterületen lévő fát ki kellett vágatni betegség vagy a növények rossz elhelyezkedése miatt. A falu vezetése ugyanakkor úgy döntött, pótolni kell a kényszer miatt kivágott fákat.

– Az új élet születésében, reményében, folytatásában újakat telepítenénk. Erre a falu lakosságát meginvitáltuk, többen jelezték, hogy üdvözlik ezt a kezdeményezést. Most már a gyülekező időpontja van, és bízunk benne, hogy ezen a nem túl napos, de jó hangulatú napon sokan leszünk, és egy kis megvendégeléssel is várjuk az összegyűlteket – nyilatkozta Kiss Krisztián, Hosszúvölgy polgármestere.

A hétvégi akciót az önkormányzat finanszírozta.

– A kezdetekben ez csak tizenpár fát jelent egyelőre, díszfákat. A tavalyi évben ültettünk gyümölcsfákat is a közterületekre. Ott más a felállás, azokat gondozni kell, a díszfákat a korona kialakítás után már gondozásmentesnek lehet nyilvánítani. Meglátjuk, mire lesz igény –  tette hozzá Kiss Krisztián.

Kiss Krisztián polgármester bízik abban, hogy a falu lakóival összefogva, lesz folytatása a projektnek.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.