Egy éves lett a Letenyei Termelői Piac

facebook megosztás

Egyéves évfordulóját ünnepelte szombaton a Letenyei Termelői Piac. A szokásos vásáron kívül ez alkalomból, a disznóvágás hangulatát idézve, toroskáposzta is várta az érdeklődőket. A termelők munkáját táncos műsorral és közös ebéddel köszönte meg az önkormányzat.

Rengeteg őstermelő és vevő fordult meg az elmúlt egy évben a létesítményben, és ennyi idő elteltével sem lankadt az érdeklődés a helyi termékek iránt – árulta el Farkas Szilárd, a határ menti település polgármestere. Az évfordulón a termelői díjak átadása után, az eladókkal közösen egyeztettek a jövőbeli tervekről.

– Ugye a tervek majd a termelők egy éves tapasztalatinak elmondását követően fognak kiderülni. Jó néhányat már ettől függetlenül is tudok mondani. Azt gondolom, hogy ami a legfontosabb lenne még, az a három hűtőkamránknak a bérbeadása, hiszen ezek a hűtőkamrák mínusz öt Celsius fokig tudnak hűteni zöldséget, gyümölcsöt, szezonális termékeket. Ez lenne még egy nagyon nagy kihívás – nyilatkozta Farkas Szilárd, Letenye polgármestere.

Október közepe óta Ráczné Lánczok Zsuzsanna látja el a piacgondnoki feladatokat Letenyén. A látogatottság növelése érdekében, azóta minden szombaton különböző programokkal várják az érdeklődőket.

Azt tapasztaltam, ha valamilyen programhoz kötjük a piacnapot, akkor nagyobb az érdeklődés. Azt remélem ettől, hogy talán azok is eljönnek megnézni a kínálatot, akiknek eddig nem jutott eszükbe – mondta Ráczné Lánczok Zsuzsanna piacgondnok.

Decemberben az adventi és a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó rendezvényekkel készülnek, és várhatóan a Mikulás is felkeresi a letenyei piacot.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.