Eltérő irányba tartanak a használt és az új lakások - mi történt Zala megyében?

facebook megosztás

Átalakuláson megy át az országos, ezen belül a Zala megyei lakáspiac. Változott a lakosságarányos megyei rangsor, az új lakások ára meredek emelkedést mutat országszerte, a használtaknál ugyanakkor csak mérsékelt növekedésről van szó - áll az ingatlan.com legújabb elemzésében, amely ismerteti azt is, hogy mi a helyzet és milyen árak jellemzőek Zala megyében.

  • Tízezer lakosra országszerte 10,1 új lakás jutott az első félévben, ez javulást jelent az egy évvel korábbi 8,9 és a tavalyelőtti 6,6 lakáshoz képest. 
  • Az országon belül jelentősek az eltérések, Budapest átvette a listavezető pozíciót. Egy évvel korábban Somogy megye volt az élen, a korábbi esztendőkben pedig rendre Győr-Moson-Sopron megye volt a ranglista elején. 
  • Zala megyében pedig 11,8 lakás épült tízezer lakosra vetítve. 
  • A használt és új lakások átlagos négyzetméterára nagyon eltérő tempóban emelkedett, előbbieknél mérsékelt, utóbbiaknál jelentős drágulás ment végbe. 
  • Októberben Zalaegerszegen a használt lakóingatlanokat 337 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták eladásra, az újakat pedig 549 ezer forintért. 
  • A jelentősebb kínálattal rendelkező megyei települések közül Keszthelyen 471 ezer, Hévízen 494 ezer, Gyenesdiáson 623 ezer, Nagykanizsán 278 ezer forintos négyzetméterár volt jellemző a használt lakóingatlanoknál.    

Csere az országos lista élén

Az egyik lényeges változás a lakosságarányos újlakás-átadásoknál látható. Az első félévben ugyanis tízezer lakosra országosan 10,1 új lakás jutott, ez élénkülést jelent a 2019 első félévére jellemző 6,6 lakáshoz és 2020 első félévében feljegyzett 8,9 lakáshoz képest. 2021 első félévében Budapest 26,3 új lakást tudott felmutatni tízezer lakosra vetítve, ezzel a főváros állt az első helyen. Győr-Moson-Sopron megye volt a második 13,2 lakással, Pest megye pedig 13,1 lakással a harmadik. Érdekesség, hogy 2015-től 2019-ig minden év első felében Győr-Moson-Sopron volt a listavezető.

Az idei év első félévében Zala megyében tízezer lakosra vetítve 11,8 új lakás épült, ami meghaladja az országos átlagot. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az eladásra történő lakásépítések költségeiben nincsenek komolyabb különbségek országos szinten, a lakásfejlesztők ezért azokban a térségekben aktívabbak, például Budapesten és Pest megyében, ahol magasabbak a négyzetméterárak és ehhez megfelelő kereslet társul. Ez játszott szerepet a főváros előretörésében.” 

Az ingatlan.com szakembere azt is elmondta, hogy a megye ingatlanpiacának lendületet ad a Balaton-part kiugró népszerűsége. A megyei ingatlanpiac pedig tovább élénkülhet, ha a járvány okozta bizonytalanság is eltűnik a gazdaságból.

Élénkülés, jókora eltérésekkel

Az idei év első felében 23 százalékkal nőtt a lakáspiaci forgalom az eddig feldolgozott hivatalos adatok alapján. Ugyanakkor az élénkülést nem kísérte a járvány előtti időszakban látott két számjegyű drágulás a használt lakóingatlanok piacán, esetükben az áremelkedés 3 százalékos volt éves szinten. Az új lakások ára viszont ennél jóval tempósabban, több mint 10 százalékkal nőtt. Balogh László azt mondta: “Az adatokból az látszik, hogy különvált az új és használt lakások piaca. Az előbbieknél látható jelentős drágulásban szerepet kapott az építőanyagok drágulása, valamint a kereslethez mérten viszonylag szűk kínálat. Fontos továbbá, hogy a használt lakásoknál az átlagárak csak mérsékelt emelkedésére volt lehetőség, egyrészt a jelentős kínálat, másrészt a vásárlóerő korlátai miatt.”

Azt is hozzáfűzte: az új lakások piacának alakulásánál figyelembe kell venni, hogy bár sok megyében az eladásra kínált új lakóingatlanokból visszafogott a kínálat, több helyen van azért fejlődés, számos esetben ugyanis saját célra építik az új lakóingatlanokat.

Mennyibe kerülnek a lakóingatlanok a megyében? 

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy október végén a legtöbb megyében a megyeszékhelyen volt komolyabb újlakóingatlan-kínálat. Zala megye viszont kivétel, ugyanis Keszthelyen volt a legtöbb új lakóingatlan a kínálati piacon, amelyeknek az átlagos négyzetméterára 1,05 millió forint volt. Zalaegerszegen az új építésű lakóingaltanok esetében ugyanez 548 ezer forintot tett ki.

A használt lakóingatlanokat nézve a megye jelentősebb kínálattal rendelkező Balatonhoz közeli városok közül 

  • Hévízt 494 ezer forintos
  • Keszthelyt 471 ezer forintos, 
  • Gyenesdiást 623 ezer forintos, 
  • Balatongyörököt 743 ezer forintos, 
  • Vonyarcvashegyet pedig 534 ezer forintos átlagos négyzetméterár jellemezte.

A megye többi részén lévő nagyvárosok közül Nagykanizsán 278 ezer, Sármelléken 211 ezer forintos volt a kínálati négyzetméterár. A gyógyfürdőjéről ismert Kehidakustányban és Zalakaroson 374 ezer, illetve 341 ezer forintért kínálták eladásra a lakóingatlanokat.

Forrás: ingatlan.com

(Borítókép: Horváth Zoltán/kanizsaujsag.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.