Felragyogott az első gyertya a város adventi koszorúján

facebook megosztás

Felragyogott az első gyertya a város adventi koszorúján. A hagyományokhoz hűen az Erzsébet téren volt a közös ünneplés, a hit gyertyáját ezúttal Böszörményi Géza, piarista atya gyújtotta meg. A karácsonyi programsorozat tavaly a pandémia miatt elmaradt, idén azonban november 26-tól ismét színes rendezvények várják a látogatókat a város főterén.

Már az adventi műsor előtt sokan voltak a fényárban tündöklő Erzsébet téren, ahol az árusok és színes programok mellett egy barokk körhinta is várta a legkisebbeket.

Karácsonyi dalokkal kezdődött el az Adventi Forgatag műsora vasárnap délután. A fellépők, Bakonyi Gyula és Foricsekné Kovács Szilvia előadása után Böszörményi Géza piarista atya mondott beszédet. Kiemelte: az emberek egyre inkább leszoknak a párbeszédről, ezért sokszor egyre távolabb kerülnek egymástól. Szerinte fontos lenne, hogy az ünnep és a szeretet valós üzenetéről mindenki elgondolkodjon a várakozás időszakában.

– A legfontosabb talán, amin érdemes elgondolkodnunk: Mit jelent nekünk, mindannyiunknak külön-külön a karácsony? Mi a karácsony lényege a mi számunkra? Az öröm? Az egymás iránti szeretet? Az Istennel, Jézussal való találkozás? Esetleg valami más? – fogalmazott Böszörményi Géza piarista atya.

A köszöntőt követően Böszörményi Géza atya gyújtotta meg az első gyertyát az adventi koszorún. Nem csak a dallamok és a fények, hanem a forgatag árusai is gondoskodtak az ünnepi hangulatról.

– Azt tapasztaltuk tegnap, a nulladik napon, hogy igenis ez nagyon kellett Kanizsának. Az emberek nagyon ki voltak éhezve, hogy kijöjjenek és valami program történjen. Mi azt látjuk, hogy szuper jó lesz, és az első nap, ami ma indult a gyertyagyújtással tökéletesre sikerült – mesélte Damó Viktor, a Keleti Pecsenyéző tulajdonosa.

December 5-én lesz advent második vasárnapja, de már szombaton, délután öt órától programok várják az érdeklődőket az Erzsébet téren.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.