Készülnek a közelgő ünnepi időszakra a fenyőárusok

facebook megosztás

Megkezdődött a karácsonyfának szánt fenyők kitermelése Nagykanizsa környékén. A megkérdezett őstermelők szerint a legkeresettebb fajta tartósságának köszönhetően idén is a nordmann fenyő lesz. Az árakkal kapcsolatban megtudtuk, hogy a vevők előreláthatólag a tavalyihoz hasonló összegért juthatnak hozzá az örökzöldekhez.

Surdnak szinte nincs is olyan lakója, aki nem foglalkozik fenyőfatermesztéssel – árulta el Kanász János őstermelő, a település polgármestere. Neki mintegy 3 hektárnyi nordmann fenyője van, és a napokban már el is kezdi kivágni a kereskedőknek szánt példányokat. Mint fogalmazott: a tűlevelűek nagyon sok törődést igényelnek, de eddig mindig megtérült a befektetett energia.

– Mire a nordmann fenyő eladható, kell neki olyan nyolc-tíz év, hogy másfél méter, két méter 20 centis legyen, és addig rengeteget kell vele dolgozni. Ugye a csemetét két-három évesen ültetjük ki, és utána kell még neki nyolc-tíz év, mire megnő. Addig minden évben ötször-hatszor kell permetezni, kaszálni. Egész évben igényli a törődést tulajdonképpen, úgyhogy oda kell rá figyelni, hogy nagyon szép fenyők legyenek – mondta el Kanász János őstermelő.

Rózsás Rolandnak a förhénci hegyen, egy nyolcezer négyzetméteres birtokon négyezer fenyőfája van. Tapasztalata alapján a legnagyobb igény a vágott fára van, földlabdásat csak alig értékesítenek. A vásárlóknak a hét eleje óta lehetőségük van megjelölni az otthonukba választott fenyőfát.

Nálam már november 15-én elkezdődik a fák kijelölése. Én főleg egyedi értékesítésben árulok egy-egy darabot a vevők számára. Gyakran kérik, hogy házhoz is szállítsuk, illetve befaragva is kérik a fát. A rutinosabb vevők már karácsonyfatartóval, talppal érkeznek a fa vágására. Ez általában a karácsony előtti napokban történik meg. Itt a helyszínen be is faragjuk neki, hogy minél kevesebbet kelljen ezzel vesződnie otthon – nyilatkozta Rózsás Roland őstermelő.

Az őstermelők szerint a nordmann fenyő méterét várhatóan körülbelül 4-5 ezer forintért, az ezüstét 3 ezer forintért, a lucfenyőjét pedig kétezer forintért lehet megvásárolni a piacon.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.