Közpénzből nyílnak falusi kisboltok szerte az országban
Kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt. Rigyácon például a Magyar Falu Program „Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében a kistelepülési üzletek támogatása 2021.” című felhívás eredményeként a Rigyalch Kft. közel 49 milliós támogatással nyithat kisboltot.
A Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár a Magyar falu programban meghirdetett, falusi kisboltokat érintő támogatás eredményeit ismertetve elmondta, mintegy 5,6 milliárd forint támogatást fizetnek ki a következő hetekben, hónapokban az alapvető élelmiszereket és vegyiárukat árusító új boltok nyitására.
A kormánybiztos közölte, egy pályázó négy különböző tevékenységre pályázhatott. Pályázni lehetett ingatlanvásárlásra maximum 5 millió forintig, ingatlanfelújításra maximum 50 millió forintig, eszközbeszerzésre, valamint munkabértámogatást is lehetett igényelni.
A nyertes pályázók öt évig jogosultak munkabértámogatás igénylésére - jegyezte meg.
Gyopáros Alpár elmondta, kifejezetten támogatták azt is, hogy az adott kisbolt "kvázi közösségi térként" is funkcionáljon.
Vény nélkül kapható gyógyszereket is lehet majd bennük vásárolni - tette hozzá a kormánybiztos.
Közölte, az üzletek több mint 90 százaléka ezeket a többletfunkciókat "bevállalta".
MTI
(Borítókép: nagykar.hu)
A 4 és 67 millió forint támogatást nyert magán személyek, egyéni vállalkozók, béték, káeftk és zéerték listáját az alábbi ikonra kattintva nézheti át.
A rovat további hírei: Térségi hírek
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és a TÖOSZ
2023. jún. 2. 09:25Az új partneri modellben a meglévő vállalkozói, szolgáltatói tevékenység mellett végezhetők a postai feladatok, így az érintett partnerek egyszerre növelhetik ügyfélkörüket és árbevételüket. A program a lakosság számára is előnyös, hiszen egy helyen, egyszerű módon, több szolgáltatáshoz jutnak hozzá.
Kaposváron 25 milliárd forint értékű kínai beruházással 200 új munkahely jön létre
2023. jún. 2. 08:12Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban.
Tizenegy új elektromos autóbusz állt forgalomba Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 06:00A vármegyeszékhelyen jelenleg 26 autóbusz közlekedik, a 11 újjal több mint 40 százalékkal fiatalodik az állomány, az eddigi 13 évről 6 év alá csökken a zalaegerszegi buszok átlagéletkora.
Ausztriából és Szlovéniából is érkeztek a Szent Orbán Túrára
2023. máj. 31. 19:43A Kanizsa Kul- Túra Egyesület és Zalakaros önkormányzata közösen szervezte meg a pünkösdi teljesítménytúrát, amin 10 és 20 kilométeres távok közül választhattak a résztvevők.
15 milliárd forintos beruházással szintetikus bőr autóülés-huzat gyárat adtak át Pécsett
2023. máj. 31. 06:00Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre.
Háromnapos pünkösdölőt tartottak Zalakaroson
2023. máj. 30. 19:13A hosszú hétvégén kulturális műsorral, sportbemutatókkal, koncertekkel, májusfa-kitáncolással és pünkösdi királyválasztással várták az érdeklődőket a Karos Korzón.
Minden korosztály jól szórakozott a murakeresztúri polgárőr - és gyereknapon
2023. máj. 30. 18:40Először rendeztek polgárőr – és gyereknapot Murakeresztúron. A település sportpályáján rendőrségi és tűzoltó bemutató, valamint főzőverseny várt vasárnap minden korosztályt.