Nagy sikere van a Karos Korzónak

facebook megosztás

Jelentős mértékben fokozta Zalakaros turisztikai értékét az idén nyáron átadott Karos Korzó – hangzott el a fürdővárosban tartott mai projektbemutatón. Az eseményen Novák Ferenc, a település polgármestere, és Ódor László, a helyi turisztikai kft. ügyvezetője értékelte a beruházást.

 A kulturális programok mellett különböző sporteseményeknek és gasztronómiai rendezvényeknek is helyet adott az új városközpont az elmúlt négy hónapban.  Novák Ferenc polgármester elmondta, az első fél évben nem kellett idegenforgalmi adót fizetni, csak bevallani, ami egy komoly anyagi kiesést jelentett a turizmusból élő településeknek. Ennek ellenére erős évet zártak a konkurenciához képest, és továbbra is a leglátogatottabb települések között vannak.

– Mivel július 8-án indult a Karos Korzó nyilvánvaló dolog, hogy csak az utóbbi félévre tudott jelentős hatást gyakorolni. Sokan látogatták a Karos Korzót. Nyilvánvaló, hogy a sikerhez a minőségi szolgáltatások és a jó marketing mellett a különböző infrastrukturális hátterű beruházások is kellenek, és ez a gyógyhelyi beruházás ez ilyen volt. Öröm volt látni a sok családot gyerekekkel, a felnőtteket, akik esténként itt szórakoztak, sétáltak és itt jól érezték magukat. Egyértelmű, hogy a családbarát üdülőhelyet és a lehetőségeinket jelentősen fokozta a látogatóközpont megléte – nyilatkozta Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.

A korzó fizikai elemei pozitívan hatottak a turizmusra Ódor László szerint, hiszen a fogadóépület, a sétány, a futópálya, a napozópark és a játszótér egy átfogó szolgáltatási teret nyújt a kilátogató családoknak.

– Szellemi tekintetben pedig arra törekedtünk, hogy egyrészt kiszolgáljuk az idelátogató vendégeket, másrészt pedig az itt élő zalakarosi embereket. Meg kellett találnunk azokat a pontokat, ahol mind a két fél megtalálja, másrészről pedig a feladatunk az volt, hogy a turisztikai szezont bővítsük. Nyilvánvaló volt az is, hogy a turisztikai szegmenst teljes egészében kell kiszolgálnunk, de ezt a helyi igényekhez hogyan tudjuk igazítani – fogalmazott Ódor László, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Ódor László hangsúlyozta, a fejlesztések nem állnak meg, keresik a lehetőségeket, hogy miként tudnak további szolgáltatásokkal megjelenni a piacon.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.