Zalaegerszegen jó tehetséges fiatalnak lenni
A Nemzeti Tehetség Program tematikus hónapjában bemutatkozik Zalaegerszeg, mint Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal elismert település. A második alkalommal indított kampányban zalaegerszegi fiatal tehetségek közreműködésével készült film hangsúlyozza a helyi tehetségtámogatás fontosságát.
A Nemzeti Tehetség Program (NTP) második alkalommal indította útjára a helyi tehetségtámogatás hónapját, amelyben az adott településeken működő közösségek nélkülözhetetlen támogatói szerepére irányítja rá a figyelmet. A Zalaegerszegen készült és ma publikált 6 perces filmmel a Nemzeti Tehetség Program szeretné megmutatni azt a kitartó munkát, amit a városban a tehetségekre fordítanak, és amely jó példaként szolgálhat minden település számára.
A Nemzeti Tehetség Program különböző pályázatokon, intézményeken és ösztöndíjakon keresztül segíti a tehetséges fiatalokat, ám egy tehetség kiteljesedése szempontjából kiemelt jelentősége van annak is, hogy a legszűkebb környezetétől mennyi odafigyelést, biztatást, szakmai támogatást kap.
Számos jó példa van már arra, hogy egy helyi közösség, önkormányzat hogyan, milyen formában tudja segíteni a helyben élő kiemelkedően tehetséges gyermekeket, fiatalokat. A kampány célja ennek a támogató háttérnek a megismertetése. A kitüntető elismeréssel jelenleg 30 önkormányzat rendelkezik. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város a Nemzeti Tehetség Programmal összhangban támogatja a tehetséges diákokat abban, hogy még sikeresebbek legyenek tanulmányaikban és útmutatást kapjanak az életben.
Zalaegerszeg tehetséggondozó programja
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelten támogatja azon helyi egyesületek munkáját, amelyek a legtöbb tehetséges fiatalt nevezik a város által szervezett Zegasztár tehetségkutató televíziós versenyre. A kiemelt szervezeteket - Zalai Táncegyüttes, Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar, Albatrosz Táncsport Egyesület, Gála Társastáncklub - jelentős önkormányzati támogatásban részesítik, amely kiszámítható feltételeket biztosít a szakmai műhelyek működéséhez.
A támogatás különösen nagy segítséget jelent azon tehetséges fiatalok esetében, akik önerőből nem tudják megvásárolni a versenyeken való részvételhez szükséges hangszereket, formaruhát, felszereléseket, vagy nem tudják fedezni teljes mértékben a felkészülési, képzési költségeket.
Bővebb információ: www.nemzetitehetsegprogram.hu
(Borítókép: facebook.com)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és a TÖOSZ
2023. jún. 2. 09:25Az új partneri modellben a meglévő vállalkozói, szolgáltatói tevékenység mellett végezhetők a postai feladatok, így az érintett partnerek egyszerre növelhetik ügyfélkörüket és árbevételüket. A program a lakosság számára is előnyös, hiszen egy helyen, egyszerű módon, több szolgáltatáshoz jutnak hozzá.
Kaposváron 25 milliárd forint értékű kínai beruházással 200 új munkahely jön létre
2023. jún. 2. 08:12Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban.
Tizenegy új elektromos autóbusz állt forgalomba Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 06:00A vármegyeszékhelyen jelenleg 26 autóbusz közlekedik, a 11 újjal több mint 40 százalékkal fiatalodik az állomány, az eddigi 13 évről 6 év alá csökken a zalaegerszegi buszok átlagéletkora.
Ausztriából és Szlovéniából is érkeztek a Szent Orbán Túrára
2023. máj. 31. 19:43A Kanizsa Kul- Túra Egyesület és Zalakaros önkormányzata közösen szervezte meg a pünkösdi teljesítménytúrát, amin 10 és 20 kilométeres távok közül választhattak a résztvevők.
15 milliárd forintos beruházással szintetikus bőr autóülés-huzat gyárat adtak át Pécsett
2023. máj. 31. 06:00Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre.
Háromnapos pünkösdölőt tartottak Zalakaroson
2023. máj. 30. 19:13A hosszú hétvégén kulturális műsorral, sportbemutatókkal, koncertekkel, májusfa-kitáncolással és pünkösdi királyválasztással várták az érdeklődőket a Karos Korzón.
Minden korosztály jól szórakozott a murakeresztúri polgárőr - és gyereknapon
2023. máj. 30. 18:40Először rendeztek polgárőr – és gyereknapot Murakeresztúron. A település sportpályáján rendőrségi és tűzoltó bemutató, valamint főzőverseny várt vasárnap minden korosztályt.