30 éves fennállását ünnepelte a Farkas Ferenc Énekegyüttes

facebook megosztás

30 éves fennállását ünnepelte az év utolsó előtti napján a Farkas Ferenc Énekegyüttes. Barátokkal, egykori tagokkal és az énekművészet rajongóival közösen ünnepelt a jubiláló csapat a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Annak idején az éneket szerető növendékekből alakult meg az együttes – és a zenei sokszínűségből adódva kapta nevét a formáció: Szivárvány – emlékezett vissza Baráth Yvette.

– Ahogy haladtunk az időben előre, és az énekegyüttes fejlődése is haladt előre, Farkas Ferenc halála után úgy gondoltuk, hogy felvennénk a mester nevét. Hiszen városunk világhírű zeneszerzőjének nevét viselhetjük, és képviselhetjük bárhol a világon, ahová eljutunk – nyilatkozta Baráth Yvette, a Farkas Ferenc Énekegyüttes vezetője.

A jubileumi koncertek időpontja nem véletlenül esik rendszeresen karácsony környékére, hiszen annak idején egy ünnepi műsor erejéig állt össze az eredeti együttes. Nem a vezetőjük részéről volt tudatos a szervezés, a tanítványok kezdeményezték a rendszeres találkozást és a próbákat.

– Akkor a gimnazistáimból indult el ez a kis énekegyüttes, aztán egyetemisták lettek, még egyetem mellett is eljártak, de hát némelyiküket az élet elszólította Nagykanizsáról. Pécsre, Budapestre mentek férjhez, az élet mindenkinek beindult. A régi tagok közül van, aki visszalátogat, nagyon sokan szerencsére – fogalmazott Baráth Yvette.

Az együttesnek több olyan tagja is van, akik hosszú évek, sőt évtizedek óta az együttes pillérei, őket is köszöntötték a jubileum alkalmával.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.