350 milliárd forintnyi beruházást halaszt el a kormány

350 milliárd forintnyi beruházást elhalaszt a kormány azért, hogy pótlólagos költségvetési tartalékot képezzen, közölte a Pénzügyminisztérium.

Miután kiderült, hogy gigantikus volt az államháztartás hiánya novemberben és eldőlt, hogy idén már biztosan nem kapja meg a költségvetés Brüsszelből helyreállítási program 326 milliárd forintos előlegét, azt jelentette be a Pénzügyminisztérium, hogy 350 milliárd forintnyi beruházást elhalaszt a kormány azért, hogy pótlólagos költségvetési tartalékot képezzen. Ezzel azt akarja elérni a kabinet, hogy anélkül is biztosan csökkenjen idén év végén a GDP-arányos államadósság ráta, hogy közben túlságosan is leapasztaná a költségvetés likvid tartalékait. A Magyar Közlönyben máris megjelent a kormányhatározat a költségvetés pénzügyi tartalékainak növeléséről.

Így indokol a Pénzügyminisztérium

"A magyar gazdaság újraindítása sikeres: a gazdaság teljesítménye 6,1%-kal nőtt, a beruházások 12% felett bővültek, a foglalkoztatottak száma 4,7 millióra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4% alá javult. Mindez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság teljesítményét már kisebb mértékben szükséges állami beruházásokon keresztül is ösztönözni. A kormány úgy döntött, hogy egyes beruházásokat később valósít meg, ezzel jelentősen, összesen 350 milliárd forinttal növeli Magyarország idei évi pénzügyi tartalékait az államadósság csökkentése mellett.

A hamarosan megjelenő, a költségvetés pénzügyi tartalékainak növeléséről szóló kormányhatározat rögzíti, hogy az államadósság-mutató csökkenésének a Kincstári Egységes Számla magas szintje mellett kell megvalósulnia. Magyarország nemcsak az elsők között indította újra a gazdaságát, a magyar gazdaság mára meghaladta a járvány előtti teljesítményét. Ez lehetőséget ad az egyensúlyi mutatók javítására, amellyel erősödik hazánk pénzügyi stabilitása, tovább javul befektetői megítélése. A pénzügyi tartalékokat oly módon növeli a kormány, hogy közben jut forrás a 13. havi nyugdíjra, a családi adóvisszatérítésre, a 25 év alattiak adómentességére, és a munkát terhelő adók 750 milliárd forintos csökkentésére is."

A teljes cikkért kattintson»

Forrás: portfolio.hu

(Borítókép: Illusztráció/shutterstock.com)