A legkisebbektől a legnagyobbakig felléptek a Szan-Dia Fitness Sport Club karácsonyi gálaműsorán

facebook megosztás

28. alkalommal tartotta meg karácsonyi gálaműsorát a Szan-Dia Fitness Sport Club a Hevesi Sándor Művelődési Központban vasárnap este. Az óvodástól egészen a felnőtt korosztályig, mintegy 100 táncos lépett fel a rendezvényen.

Az elmúlt év legsikeresebb gyakorlatain kívül új koreográfiákkal is készültek a gyerekek a bemutatóra. A résztvevők színes jelmezekben és látványos díszletelemekkel szórakoztatták az érdeklődőket.

– Legkisebbektől a legnagyobbakig felléptek idén a klubból a gyerekek. Most volt az első év, hogy az ovisokat is elvittük. Nagyon akarták, úgyhogy egy nagyon ügyes csapat jött össze. A legkisebb kislány és kisfiú négyéves volt, és egészen a felnőtt korosztályig. mindenki részt vett. Körülbelül 100-110 gyerek lépett tegnap színpadra – mondta el Tóthné Vágó Alexandra, a Szan-Dia Fitness Sport Club vezetőedzője.

Az edzők az év során kiemelkedő sporteredményeket elérő gyerekeknek díjakat osztottak ki.

– Én azt gondolom, hogy nagyon jó hangulat volt. Mondtam a gyerekeknek, hogy nem az a lényeg ezen a napon, hogy ki mit produkál a színpadon, hanem hogy lássák az emberek, hogy ti ezt élvezitek és szeretitek. Minden kisgyereken az a felszabadult, boldog érzés látszódott, hogy ők ezt tényleg szeretik csinálni és végre újra színpadra állhattunk és megmutathattuk magunkat egy ilyen nagy produkcióban. A nézők is nagyon jól érezték magukat, azok a szülők, akik visszajeleztek, csak lativusokban tudtak róluk beszélni – tette hozzá Tóthné Vágó Alexandra.

A közönség hatalmas tapssal jutalmazta a produkciókat, az eseményen telt ház volt a HSMK színháztermében.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.