Adventi lelkinapot tartottak a Piarista-iskolában

facebook megosztás

Adventi lelkinapot tartottak a Piarista-iskolában a felső tagozatos diákoknak szombat délelőtt. A tanulók a rendezvény során kézműves foglalkozásokon vettek részt, valamint az ünnep jelentőségéről elmélkedhettek.

Ez az esemény remek lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek jobban átérezzék ennek az időszaknak a fontosságát - tudtuk meg Varga Zsuzsannától. Az intézmény igazgatóhelyettese elmondta, hogy a szombati program fő témaköre a kenyér volt.

– Betlehemnek az a jelentése, hogy a kenyér háza. Egy kis mesével indították az első blokkot a nagyok. Amikor a király már megunja a sok finom falatot és valami egyszerűbb ételre vágyik, és ez lesz aztán a kenyér. A kenyér pedig kapcsolódik az eucharisztiához is, így össze tudjuk kötni a karácsonnyal – nyilatkozta Varga Zsuzsanna, a Piarista-iskola igazgatóhelyettese.

A betlehemes vetítést követően a diákokra kiscsoportos, kézműves foglalkozás várt, ezt a gimnazisták vezették.

– Csoportvezető vagyok az egyik osztálytársammal. Minket azért kértek fel erre, mert most leszek bérmálkozó és ez jót tesz a felkészüléshez – mondta Elekes Barna, a Piarista-iskola tanulója.

A tanulók idén ajándék követ készítettek, amit egy-egy karácsonyi idézettel vagy szimbólummal dekoráltak ki. Betlehem-Simon Rebeka, nyolcadik osztályos diák elmondta, számára a karácsony Jézus eljöveteléről, valamint a szívből jövő ajándékozásról szól.

– Reménykedünk, hogy ez a mi életünkre majd jó hatással lesz. Igazából nem pontosan az ajándékról szól, de azt a részét is szeretem. Nem feltétlen a tárgyi ajándékokat, hanem milyen érzelmeket adunk a másiknak – fogalmazott Betlehem- Simon Rebeka, a Piarista-iskola tanulója.

A lelkinapot egy szentmise zárta, ahol a diákok a kenyérben is  részesülhettek.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.