Az élő fenyőt az illata és a formája, a cserepeset pedig a tartósságáért választják karácsonyfának
Az élő fenyőt az illata és a formája, a cserepeset pedig a tartósságáért választják karácsonyfának. Az örökzöldek műanyag változata is egyre népszerűbb, ugyanakkor a szakemberek szerint környezettudatossági szempontok alapján nem az a legjobb választás.
Családi vállalkozásukat vezeti már évek óta Szmodics Mariann Sandon. Ők egy hektáron nevelnek fenyőket. Mariann elmondta, náluk minden évben élő fenyő van, hiszen a növény jellegzetes illatát semmivel sem lehet pótolni.
– Mi már pár éve úgy áruljuk, hogy mindenki kijöhet és kiválaszthatja, ami neki tetszik, és karácsony előtt pár nappal vágjuk ki. Ez teljesen friss vágás. Pár nap kell, hogy akklimatizálódjon a fenyő mielőtt bekerül a lakásba, mert ott túl meleg van. Ez a fajta azért jó, mert annyira nem potyog a levele, inkább rászárad a végére. Szerintem még mindig van hangulata az elő fenyőnek. Az illata, és mert mégsem az a ceruzával rajzolt – fogalmazott Szmodics Mariann őstermelő.
Benedek Miklósnál is élő fenyő lesz felállítva a házban. Azonban nem kivágott fát díszít fel, hanem egy kisebb, cserepes fenyőt, amit később kiültet a többi fája mellé.
– Ezek a fák, ha van egy kis gondoskodás, akkor meghálálják. Nem jó, ha bent vannak hosszú ideig a lakásban. Érzik, ha szeretik őket és jó ideig a szemünket és lelkünket is gyönyörködtetheti ugyan úgy, mint a többi fa, amelyik itt van szintén az udvarban – mesélte Benedek Miklós, a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke.
Benedek Miklós hozzátette, a műfenyők egyre népszerűbbek, hiszen megfelelnek az ünnepi hangulat kritériumainak. Viszont érdemes figyelembe venni az ökológiai lábnyomunkat, ezért a szakember azt tanácsolja, legalább 5-6 vagy akár 10 évre válasszunk műfenyőt, hogy minél kisebb mértékben romboljuk a környezetünket.
H.R.
(Képek: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Színes
Tart a körteszezon, október végéig szüretelik
2023. szep. 25. 10:34Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található a legtöbb ültetvény, mintegy 505 hektárra tehető a termőterület nagysága, Borsod-Abaúj-Zemplén 412 hektáron, Heves vármegyében 198 hektáron, Zalában pedig 165 hektáron foglalkoznak körtetermesztéssel a gazdálkodók.
Ivartalanítás - életmentő lehet
2023. szep. 22. 15:00Az ingyenes ivartalanítási akcióra hívják fel a gazdák figyelmét a szakemberek. A rászorulók számára ez a lehetőség folyamatosan adott. A megkérdezett állatorvos hangsúlyozta: a kinti és a benti macskák esetében is ajánlott elvégeztetni a beavatkozást.
Szeptember az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapja – Ritka, de sokakat érintő tüdőbetegség
2023. szep. 22. 11:50Szeptemberben tartják az IPF, azaz az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapot. De mi az az IPF? Miben változik egy beteg élete a megszokotthoz képest? Hogyan élik meg betegségüket a betegek? Mit üzennek betegtársaiknak és az őket kezelő orvosoknak?
Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat - A krónikus vesebetegség kezelésének különbségei
2023. szep. 21. 10:40A vesebetegség, majd az ennek következtében kialakuló veseelégtelenség kapcsán a legtöbb ember egyből összerezzen és a vesék leállására gondol. Pedig a krónikus vesebetegségnek több fázisa van, melyek közül a legvégső stádiumban kell attól tartani, hogy veséink teljesen felmondják a szolgálatot. Szerencsére a korai stádiumokban, egy időben felismert vesebetegségnél az egészségromlás lelassítható, sőt esetenként szinte meg is állítható.
Virágok közt a lakótelepen…
2023. szep. 20. 16:20Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a Zemplén Győző utca 1/A alatt lévő 10 emeletes lakóház környezetére. Mint írta, önkéntes munkával ápolja, szépíti két lakó a ház elejét, megérdemelnék, hogy bent legyenek az újságban. A várost járva több hasonló épületet is láthatunk, de engedve a kérésnek, megnéztük a ház elejét, és egy kis időre, ahogy mondani szokták, ott ragadtunk.
Céklás, kurkumás, spenótos dödölle és libanoni pörkölt
2023. szep. 20. 16:16Első alkalommal vett részt a dödöllefesztiválon Lukács Norbert a segítőivel, a letenyei Kránicz Árpáddal, és a lányával, Alexandrával. A háromtagú, Lordok Háza elnevezésű csapat a dödölle hagyományos ízvilágát különleges színekkel és formákkal próbálta kiegészíteni.
Szép és engedelmes ebek
2023. szep. 20. 14:48Hobbikutya-kiállítást és engedelmességi versenyt tartottak Kiskanizsán. Az ebek és gazdáik 4 kategóriában mérhették össze a megszerzett tudásukat. Sokan neveztek a városból és környékéről, de határon túli résztvevője is volt a kihívásnak.