Az öröm gyertyája is ég az adventi koszorún

facebook megosztás

Az örömet szimbolizáló, harmadik gyertyát is meggyújtották tegnap este a város adventi koszorúján az Erzsébet téren. December 12-én volt ezüstvasárnap, advent második felének kezdete, a karácsonyt megelőző utolsó előtti vasárnap.

Angol és magyar nyelvű karácsonyi énekekkel kápráztatta el a közönséget Tulman Géza, ezt követően pedig a református gyülekezet Csillagfény kórusa melegítette fel dalaival az emberek szívét.

Az adventi forgatag résztvevőit ezúttal Balogh László polgármester köszöntötte. Beszédében az örömet jelképező, rózsaszín gyertya jelentőségét hangsúlyozta.

– Az adventi koszorún a gyertyák színe lila, a bűnbánat színe. A harmadikat kivéve, ami rózsaszín. Ez azt jelzi, hogy a bűnbánati időszak harmadik vasárnapján van okunk az örvendezésre is, mert már közeleg az úr eljövetele – fogalmazott Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

A gyertyagyújtás előtt Hella Ferenc református esperes osztotta meg adventi gondolatait a jelenlévőkkel.

– Úgy gondolom, hogy úgy lesz áldott ez az ünnep, úgy lesz áldott a karácsony szent ünnepe mindannyiunk szívében, mindannyiunk számára, hogy valóban velünk az Isten és ezt érezzük, tapasztaljuk a mindennapjainkban, a próbatételeinkben, ebben a pandémiás, vírussal teljes időszakban. Ő az, aki utat tud mutatni számunkra és ki tud minket vezetni ebből a mélységből – mondta Hella Ferenc református esperes.

Az adventi forgatag szombaton és aranyvasárnap is folytatódik. Az utolsó gyertyagyújtást is számos zenés program kíséri majd az Erzsébet téren.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.