Kemény János-díjat kapott a tótszentmártoni Németh Zsolt

Kemény János-díjat kapott Németh Zsolt, az ELTE Informatikatudományi Intézet Numerikus Analízis Tanszékének egyetemi adjunktusa. A Tótszentmártonból származó fiatalember a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia bizottsági tagjait is erősíteni fogja öt éven keresztül.  

Kemény János, zsidó származású magyar-amerikai matematikus, számítástechnikus, a BASIC nyelv egyik kifejlesztője, valamint az időosztásos rendszerek úttörője volt. A róla elnevezett díjjal azokat a 35 év alatti tehetségeket jutalmazzák, akik az informatikához kötődően, ígéretes eredményeket értek el a munkájukkal. A Neumann Társaság tizenkét hazai szakembert ismert el 2021 novemberében, köztük Németh Zsoltot.

– Főleg a kutatási, tudományos eredményeimre adták ezt. Ezen kívül egyéb kiegészítő dolgokat is megnéznek. Nálam például, ami még pluszban számíthatott, hogy vannak olyan tanítványaim, akik diákoknak szóló versenyeken nagyon jó eredményeket értek el az utóbbi időben, illetve tavaly óta a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia Nemzetközi Tudományos Bizottságának tagja lettem – mondta el Németh Zsolt, az ELTE adjunktusa.

A díjazottakat a Neumann Társaság online konferenciáján jelentették be. Zsolt nagyon örült az elismerésnek, a kitüntetéshez járó plakettet és emlékérmet tótszentmártoni házukban mutatta meg munkatársunknak.

– Ezt most leginkább úgy fogtam fel, hogy ez egy elismerés vagy indikátor, hogy amiket csinálok az mások szerint is jó és egy releváns irány. Ez nekem elsősorban egy visszacsatolást jelent, hogy értékelik a munkámat, és ha így folytatom tovább, akkor annak van értelme és eredménye. Ezentúl természetesen, amikor megtudtam, nagyon örültem neki és boldog voltam, hogy most én kaptam ezt – tette hozzá Németh Zsolt, az ELTE adjunktusa.

A fiatal adjunktus elárulta, hogy továbbra is ezen az úton folytatja, hogy fejlődhessen, és idővel maga választhassa meg, hogy milyen témakörökkel szeretne foglalkozni.

H.R.

(Borítókép és fotó: Kanizsa TV)