Megnőtt a kereslet a diákmunkások iránt

facebook megosztás

Megnőtt a kereslet a diákmunkások iránt, a megkérdezett szakértő szerint a jelenleginél lényegesen több fiatal munkavállalót is alkalmaznának Kanizsán. Idén több mint 20 százalékkal többen jelentkeztek karácsonyi diákmunkára, mint egy átlagos őszi időszakban, de még így is számos lehetőség között választhatnak a tanulók.

A diákmunka nem szezonális, de a karácsonyi időszakra jelentősen megnövekszik a forgalom, mind a munkáltatók, mind a diákok irányából – árulta el Asztalos Eszter. A Meló-Diák kirendeltségvezetőjétől megtudtuk, nagyrészt a kereskedelemben és a vendéglátásban emelkedik az igény a plusz munkaerőre.

- Ugye megnövekedett a vásárlási láz, mindenki megveszi az ajándékokat. Ez az egyik tipikus része. A csomagolás, címkézés munkában pedig maga a termelés miatt. Ilyenkor a megnövekedett árukészlet felhalmozása miatt is keresik a diákokat – mondta el Asztalos Eszter, a Meló-Diák kirendeltségvezetője.

Már novemberben is jelentkeznek a diákok, hogy a téli szünet alatt, a vizsgaidőszak után munkába álljanak, de december közepe a legforgalmasabb. Herceg Károly régióvezető szerint, a munkaerőhiány miatt idén nagyobb az igény a fiatalokra.

- A diákok nagyjából hasonló arányban jönnek. Az igények kicsit nagyobbak, tehát jóval több diákra lenne kereslet. Ez országos tendencia, de itt Nagykanizsán is mondhatom, hogy sokkal nagyobb létszámot is tudnánk foglalkoztatni, mint ami rendelkezésre áll – nyilatkozta Herceg Károly, a Pannon-Work régióvezetője.

Herceg Károly hozzátette, a két ünnep között, de még január elején is van lehetőségük dolgozni a fiataloknak.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.