Náray Erikával közösen adott karácsonyi koncertet a Kanizsa Big Band

facebook megosztás

Náray Erikával közösen adott karácsonyi koncertet szerda este a Kanizsa Big Band. Az ünnepi fellépésen nem csak karácsonyi dalokat hallhattak az érdeklődők a Medgyaszay Házban.

A kanizsai együttes hagyományos ünnepi rendezvényének idén több különlegessége is volt.

– Eleve a helyszíntől különleges. Attól, hogy sokkal nagyobb helyen vagyunk, mint ahogy szoktunk egyébként játszani egy normál hangversenyt, illetve a technikai körülmények, a hangosítás, a színpadtechnika, a fénytechnika. Itt most teljesen profi emberekkel végeztetjük ezt a munkát, amit egyébként magunk szoktunk megoldani barkácsmegoldással – mesélte Vámos Béla, a Kanizsa Big Band vezetője.

Vendégénekesként Náray Erika lépett színpadra. A művésznő hangja sok filmrajongónak lehet ismerős, hiszen az egyik legismertebb szinkronszínész hazánkban. Náray Erika elmondta, ha énekes fellépése van, legjobban élő zenekarral szeret színpadra állni, hiszen az teljesen más hangulatú, mint egy egyszemélyes produkció.

– Nekem ez szívügyem. Ha csak lehet mindig élő zenekarral megyek. Ha más nem, egy zongora legyen velem. Nagyon ritka az, amikor zenei alapra énekel. Ez egy egészen más történet, amikor az ember zenészekkel muzsikálhat együtt és azok a zenészek ott vannak vele együtt a színpadon. Az az együtt lélegzés, együtt muzsikálás az egy olyan energia, ami semmi másból nem fakad – fogalmazott Náray Erika színésznő, énekesnő.

A koncerten nem csak karácsonyi repertoárral készültek a művészek, akadtak olyan darabok is, amelyeket a zenekar a hangversenyein is előszeretettel játszik.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.