Őshonos facsemetéket ültettek a Zala megyében született újszülöttek után

facebook megosztás

Eszteregnye közelében folytatta az „Újszülöttek erdeje” fásítási programot a Zalaerdő Zrt. A kezdeményezés lényege, hogy minden Zala megyében született újszülött után tíz facsemetét ültetnek el. Az Agrárminisztérium akciójában a zalai erdészet 2019 óta vesz részt.

A mintaprogrammal ösztönözni kívánják a Magyarországon földterülettel rendelkező gazdálkodókat, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak az erdőtelepítéshez. A munkában az erdőgazdaságokon keresztül az állam is részt vállal.

– Jelenleg a mintafásítás III-as számú program fut, és ennek keretében ma itt az újszülöttek erdejének ültetését fogjuk megtekinteni. Az újszülöttek erdeje a Zala megyében született vagy születendő gyermekek számához igazodva, minden újszülött után 10 darab facsemetét ültetünk el, és így egy olyan erdőrészlet alakul ki, aminek neve az újszülöttek erdeje – nyilatkozta Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.

A telepítések során őshonos csemetéket ültetnek a szakemberek.

– Az erdőtelepítést meg kell, hogy előzze egy erdőtelepítési tervdokumentáció összeállítása, ami megfelelő hatósági előírások szerint zajlik, és az itt található termőhelynek megfelelő. A fő fafaj, amit elültetünk, a kocsányos tölgy és a hegyi juhar, és az ezeket kísérő, majd később pótlásként beültetendő vadgyümölcsök, madárcseresznye, vadalma, vadkörte fafajok lesznek – fogalmazott Rosta Gyula.

A folyamat a szakma és a lakosság szempontjából is pozitív – hangsúlyozta Rosta Gyula. A Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója szerint a mezőgazdaságban dolgozó földtulajdonosok is egyre inkább felismerik a törekvés hasznosságát.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.