Sok magányos ember hívja a lelkisegélyt az ünnepek alatt

facebook megosztás

Sok magányos ember hívja a lelkisegélyt az ünnepek alatt - mondta a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke.    

Dudás Erika elmondta, hogy ilyenkor sokan beszélnek veszteségeikről, eltávozott társaikról, de többeknél felerősödnek ilyenkor a párkapcsolati, generációs, egészségügyi problémák is.    

A nap 24 órájában ingyenesen hívható 116-123-os telefonszámra egy napon nagyjából négyszáz-hatszáz hívás érkezik. Az érdemi beszélgetések átlagos időtartama nagyjából 20 perc, de kritikus, akár szuicid helyzetben 1-1,5 óra is lehet. Vannak visszatérő hívók is. A telefonálók között nagyjából 52 százalék a férfiak, 48 százalék a nők aránya - ismertette.    

A szakember azt mondta: többen már attól megkönnyebbülnek, ha elmondhatják valakinek a problémáikat.    

Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány hatására megnőtt az érdemi hívások száma. A járványhullámok meghatározták a segítségre szoruló telefonálók kérdéseit is - közölte az alelnök, kifejtve: az első hullám alatt főként az izoláció, az információhiány miatti szorongás volt jellemző. Utána a következmények miatt telefonáltak sokan. Idén már az oltásokkal kapcsolatos hívások voltak nagyobb számban - mondta Dudás Erika.

MTI

(Borítókép: Getty Images)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.