Tegnap az Éljen VárosuNk! Egyesület tagjai is bejárhatták a Kanizsa Arénát

facebook megosztás

Örülünk, hogy elkészült az Aréna, annak viszont nem, hogy sokan összevissza hazudoztak az ÉVE álláspontjával kapcsolatban – nyilatkozta Fodor Csaba a szerdai bejáráson. A Kanizsa Arénát szombaton adják át, tegnap az Éljen VárosuNk! Egyesület tagjai is szemlézhették a létesítményt. Mint arról mi is beszámoltunk, a megnyitó fő rendezvénye, a Wellhello koncert elmarad, de a helyi fellépők produkcióit megtartják a hétvégén.

2019. szeptember 12-én írta alá a vállalkozási szerződést az önkormányzat és a ZÁÉV Zrt. A kontraktus részeként a kivitelező vállalta, hogy 600 napon belül végez a mintegy 15 milliárd forintos projekttel. Azóta több olyan megnyilvánulás is született, amely azzal vádolta az ÉVE-frakciót, hogy gátolja a létesítmény elkészültét. Fodor Csaba emlékeztetett: ők sosem voltak olyan helyzetben, hogy megakadályozzák az építkezést, hiszen ez egy állami beruházás volt. Az Arénának örülnek, de szerinte a létesítmény fenntartása a jelenlegi helyzetben nem lesz egyszerű.

– Örülünk neki, örülünk, hogy kész van. Az más kérdés, hogy egy csomó aggodalom van bennünk nyilvánvalóan, hiszen látjuk, hogy sok száz millió forintot kell majd a városnak előteremteni ahhoz, hogy ez a csarnok működőképes legyen. Hiszen a legrosszabb az lenne, hogy itt áll egy épület, s nem fogjuk tudni hasznosítani, s nem tudják használni a kanizsaiak és a környékbeliek. Ez nagyon szomorú lenne. Bízunk abban, hogy lesznek itt olyan rendezvények, amelyek sok látogatót vonzanak be – nyilatkozta Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője.

Az ismert tervek szerint a létesítmény nem csak sport-, hanem kulturális rendezvényeknek is otthont adhat. Utóbbi esetében akár 5000 fő is jegyet válthat az Arénába.

– Ez egy ötezer fő befogadására alkalmas létesítmény, ez kulturális rendezvény esetében érvényes, hiszen ebben az esetben a küzdőtér is igénybe vehető a nézők számára. Vannak mobillelátóink, azok betolhatók, s a küzdőtér három részre szakaszolható, illetve két részre is. Amennyiben két részre osztjuk, s a mobillelátókat betoljuk, akkor kettő kézilabdapálya-méretű küzdőtér marad szekcionáltan, egymástól elkülönítve – mondta el Fitos István, a Kanizsa Aréna ügyvezetője.

Szombaton délben lesz a hivatalos megnyitó. Aznap és vasárnap is várják különféle programok az érdeklődőket az új csarnokban. A belépés védettségi igazolványhoz kötött.     

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.