Tyúktolvajokat fogtak a keszthelyi rendőrök

facebook megosztás

A körzeti megbízottak Zalavár külterületén 2021. december 13-án este 20 óra 27 perkor intézkedés alá vontak egy 28 éves söjtöri férfi által vezetett tehergépkocsit és annak utasait. Az igazoltatás során gyanús körülmények merültek fel, így az intézkedő rendőrök a jármű csomagterét is átvizsgálták, amiből 175 darab élő tyúk került elő.

A járműben utazó 28 éves somogyjádi nő és egy 24 éves csabrendeki férfi azt állították, hogy az állatokat egy zalavári telephelyről, a telephelyvezető tudtával, és engedélyével hozták el, azonban származásukat semmiféle dokumentummal nem tudták igazolni. Az egyenruhások utánajártak az állításoknak. Ellenben kiderült, hogy az állatfarmon dolgozó nő és párja a telephelyről az állatokat jogtalanul, a tulajdonos engedélye nélkül, titokban vitték el.

A személyeket a rendőrök a Keszthelyi rendőrkapitányságra előállították, ahol a nőt sikkasztás, míg párját lopás bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki- közölte a rendőrség honlapján a  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Borítókép és fotó: police.hu)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.