Új kereszt a nagyrécsei templom tornyán

facebook megosztás

Elkezdődött a nagyrécsei templom felújítása, az épületet a Magyar Falu Programnak köszönhetően korszerűsítik. A szakemberek első lépésként a keresztet cserélték ki a templomtorony tetején. A bronzlemezekből készült feszületet ma helyezték fel a 32 méteres magasságba. 

A több mint 150 éves templom keresztjének már időszerű az újjáalakítása, hiszen az egyházközség tudomása alapján az 1900-as évek óta egyszer sem cserélték le. A nagyrécseiek meg szerették volna őrizni a közelmúltban levett feszületet, az idő vasfoga azonban akkora károkat okozott benne, hogy ez sajnos nem volt lehetséges.

– Azért volt erre szükség, mert a régi kereszt eléggé elhasználódott, balesetveszélyes volt. Részek kezdtek róla leválni, félő volt, hogy valakire ráesik és sérülést okoz. Azt terveztük, a régi keresztet valahol felállítjuk, de amikor lekerült, láttuk, hogy olyan rossz állapotban van, hogy nem tudjuk sajnos felállítani, itt a földön sem – mondta Kiefer Károly, a nagyrécsei egyházközség világi elnöke.

Egy időkapszulát is elrejtettek a feszületben, amelyet a helyi plébános, Somogyi Imre áldott meg.

– Testvéreim, imádkozzunk mennyei atyánkhoz, hogy üdvözítőnk értünk vállalt szenvedése szolgáljon mindannyiunk üdvösségére. Tisztíts meg urunk a szentlélek által. Kérünk téged hallgass meg minket. Szent kereszted legyen az egész világ számára a szeretet záloga – fogalmazott Somogyi Imre, Nagyrécse plébánosa. 

A kereszt elkészítése és felhelyezése 3,2 millió forintba került. A templomfelújítás hamarosan folytatódik Nagyrécsén, az épület kivitelezési, modernizálási munkálataival.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV) 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.