A Városfejlesztő és az ÉVE is válaszolt az Alsótemplomnál épülő rámpa helyzetére

facebook megosztás

Balogh László alkalmatlan polgármesternek, amihez még a piti, bosszúálló magatartása is hozzájárul – fogalmazott Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese az Alsótemplomnál épülő rámpa kapcsán. Az április óta húzódó fejlesztés jelenleg a kanizsai politika egyik sarkalatos kérdése, amit jól bizonyít, hogy az elmúlt egy hétben Balogh László négy bejegyzésében is kritizálta ez ügyben a többséget adó koalíció tagjait.

Szabó Szilárd is nyilatkozott egy irányított sajtótájékoztatón, ahol a megjelent írások szerint elmondta: a Városfejlesztő Kft. jelenlegi vezetése totálisan alkalmatlan a beruházások lebonyolítására. Ma a helyszínen Horváth Jácint hangsúlyozta: jobb lenne, ha Szabó Szilárd tájékozódna, mielőtt kiáll nyilatkozni és hazudozni. Az ÉVE frakcióvezető-helyettese szerint ugyanis konkrét bizonyítékok vannak arra, hogy Balogh László két esetben is feljelentést tett a város saját cége ellen, ezzel is akadályozva a rámpa elkészültét.

– Balogh László ott jelentette fel a saját cégét, s a saját beruházását, ahol csak tudta. Utóbb kiderült, hogy teljesen alaptalanul. Sem engedélyköteles nem volt a beruházás, ami az egyik feljelentés volt, a másik ügyben pedig munkaügyi feljelentést tett, és az is alaptalan volt. Tulajdonképpen Balogh László a város ellen dolgozott. Alkalmatlan polgármesternek, ezt tudjuk már régóta, de ezek az ügyek pontosan mutatják azt, hogy még a piti, bosszúálló magatartása ehhez hozzá is járul – nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

A rámpa kimaradt a ferences kolostor és Szent József templom előtti parkoló projektjéből is. Czirákiné Pakulár Judit elmondta: ezek után jogosan merült fel rá a lakossági igény. Így a polgármesterhez fordultak, aki elkészíttette a parkolónál is alkalmazott szakemberrel az első tervezetet, ami, mint kiderült, semmilyen jogszabálynak nem felel meg, ráadásul a kijelölt nyomvonalba beleesett egy szennyvízakna. Ezt követően már egy másik tervező dolgozta ki a kanyarított megoldást. Majd jött az újabb probléma, hogy a térképeken jelöltekkel ellentétben, a rámpa alatt húzódik egy gázvezeték.

– Úgy gondoltuk, hogy mivel a rámpa amúgy is térköves, ha kiváltják a gázvezetéket, akkor sérülés nélkül gyakorlatilag ezt meg lehetne oldani. De az E.on nem így gondolta, s ragaszkodott ahhoz, hogy ezt az önkormányzat helyette oldja meg most, a rámpával egy időben. Ennek a költsége rakódott még rá a beruházásra, itt értük el azt a nettó 8.8 milliós, tehát bruttó 10 millió forintos nagyságrendet, ami megnövelte a teljes költségeket – mondta el Czirákiné Pakulár Judit, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.

Czirákiné Pakulár Judit hozzátette: a munkaterületet június 4-én adták át az E.onnak, a cég pedig mintegy 6 hónap alatt végzett az alapvetően néhány napos projekttel. A Városfejlesztő ügyvezetője azt is hangsúlyozta: amint az időjárás éjszaka is 2-3 fok felett lesz, néhány nap alatt befejezik a rámpát.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.