Ezúttal a költségvetés miatt estek egymásnak a frakciók a Facebookon

facebook megosztás

„A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.” Ezzel a Margaret Thatchertől származó idézettel kezdte a költségvetésről szóló posztját Balogh László. A polgármester úgy gondolja, az ÉVE-frakció több koncepciótlan döntést hozott, amik több mint 600 millió forinttal terhelték meg az idei költségvetést. Horváth Jácint, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezető-helyettese szerint úgy tűnik, Balogh László sem szakmailag, sem emberileg nem tud megfelelni a polgármesterséggel járó követelményeknek.

Két posztot is szentelt ma a polgármester a városi büdzsé jelenlegi helyzetének. Balogh László azt írta, az ÉVE-frakció több mint 600 millió forinttal terhelte meg az idei költségvetést, így minimálisra szűkült Kanizsa fejlesztési és beruházási mozgástere a 2022-es évre. A polgármester hibás lépésnek tartja a Sétakert gyaloghídjának tervezésére elkülönített 8 millió forintot, valamint a Dózsa György-szobor 20 millió forintos tételét. Megjegyezte azt is, hogy az 588 millió forintos kormányzati forrást azért nem lehet felhasználni, mivel szerinte az ÉVE-frakció ragaszkodik a saját fejlesztési listájához, ezzel pedig blokkolja az önkormányzat számláján lévő forrásokat.

Az ÉVE is több viszontválaszt intézett ma a közösségi oldalán, egyebek mellett azt is kiemelve, hogy a megyei napilapban hiába nevezte meg Balogh László a közgyűlési többséget adó frakciót, a laptól nem keresték az ÉVE politikusait, hogy válaszoljanak a polgármester vádjaira. Mi telefonon értük utol Horváth Jácint frakcióvezető-helyettest, aki elmondta: a képviselők – mindkét oldalról – számos egyéni indítványt adtak be az idei költségvetés terhére, ezek megvalósításai azonban csak a költségvetés tárgyalásakor derülnek ki, ez bevett gyakorlat. Így Balogh László mai posztja szerinte semmi másról nem szól, mint felesleges hangulatkeltésről.

– Szokásos hangulatkeltés, mondhatjuk ezt, hiszen minden héten ezt eljátssza a polgármester. Alapvetően a költségvetés beterjesztése, elkészítése a polgármester feladata. Ez a poszt nyilvánvalóan azért született, mivel látszik, hogy ezzel a feladattal Balogh László nem tud megbirkózni. S mivel nem tud vele megbirkózni, ezért a felelősséget már az elején, már akkor ránk próbálja hárítani, amikor a költségvetés tervezésének még csak neki kell állnia – nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

Az 588 millió forintos forrás kapcsán Horváth Jácint elmondta: a polgármester és kabinete egy hibás lajstromot adott be, így a város érdeke volt, hogy azt kijavítsák. Horváth már többször hangot adott annak, hogy a támogatói okirat lehetőséget biztosít módosításra. Az ÉVE politikusa azonban úgy tudja, ez idáig nem adott zöld jelzést a Belügyminisztérium, így közvetve a kormány akadályozza a kanizsai fejlesztések elkezdését.

– A polgármester megint hazudik, nem blokkolunk semmit. Mi azt mondtuk, amint jóváhagyásra kerül a Belügyminisztériumban a lista, ami a mai napig nem történt meg tudomásom szerint, a polgármester a saját lobbierejét nem tudja latba vetni, hogy ez megtörténjen, ezért nem indulhatnak el ezek a beruházások. Abban a pillanatban el tudnánk indítani az összes beruházást, amint a Belügyminisztérium jóváhagyná ezt a listát, de az a mai napig nem történt meg. Így a Fidesz-kormány tulajdonképpen akadályozza Kanizsa beruházásait e tekintetben – mondta el Horváth Jácint.

Az ügy úgy tűnik mély nyomot hagyott a felekben, hiszen január 13-ára soron kívüli közgyűlést hívott össze a polgármester. A tanácskozáson három pontról egyeztetnek a felek. Terítéken lesz a 19-es udvar helyzete, az 588 milliós lista, valamint egy együttműködési megállapodás.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.