Kivonul az ÉVE! - Nem egyeztetnek a költségvetésről

facebook megosztás

A költségvetés előkészítésvel kapcsolatban az alább, változtatás nélkül közölt levelet osztotta meg az Éljen Városunk! Egyesület frakciója a facebook-oldalán. 


"A költségvetést tárgyaló közgyűlésig frakciónk nem vesz részt a polgármester által kezdeményezett költségvetési egyeztetéseken. Az elmúlt hetek témában született fideszes megnyilvánulásai után ez nem érhette meglepetésként Balogh Lászlót.

Az alábbi levelet küldtük ezzel kapcsolatban:

Tisztelt Polgármester Úr!

Az ÉVE frakció nevében tájékoztatjuk, hogy a 2022-es költségvetési egyeztetésekre szóló további meghívásait nem áll módunkban elfogadni.

Az elmúlt hetekben Ön, és az Ön által egy személyben kinevezett, magát alpolgármesternek tartó képviselőtársa olyan kijelentéseket tett a sajtóban, ami arra utal, hogy a költségvetés készítését is, mint ahogy minden fontos ügyet rövidtávú, bosszúéhes, kicsinyes politikai érdekeikre kívánják használni. Már az érdemi egyeztetések megkezdése előtt olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek valótlanságokkal és csúsztatásokkal voltak tele, aláásva ezzel az Önök felé tanúsított bármiféle bizalmat.

Megtanultuk az elmúlt két év költségvetés-készítési folyamataiból, hogy az egyeztetéseket csupán látszatnak tekintik. Mindkét évben próbáltunk pozitívan hozzáállni ezen fontos feladat végrehajtásához, de eddig mindannyiszor fontosabb volt Önöknek a politikai kommunikáció, mint az érdemi munka. Fontosabb volt a bosszú a város tulajdonában álló cégekkel, így azok vezetőivel és alkalmazottaival szemben, mint a város működésének biztosítása.

Emlékezzen, a 2020. évi költségvetés elkészítése során (ahol egyáltalán lehetőség nyílt az elejétől konstruktív egyeztetésekre) közösen beszéltük át a közgyűlés elé terjesztendő költségvetési változatot. Az egyeztetésen semmiféle kifogást nem emeltek sem Ön, sem az azon részt vevő frakciótársa. Majd a közgyűlésen Bizzer képviselő első mondatával rúgta fel az addigi egyezségnek tűnő változatot. A mi hibánk az volt, hogy akkor még hittünk Önnek, hogy megegyezést szeretne. Tavaly nem kaptunk lehetőséget a folyamat elején bekapcsolódni a munkába.

Ebben a színjátékban nem kívánunk idén tovább részt venni. Az elmúlt hetek egyértelművé tették ismét, hogy Önök nem a város érdekeit nézik, hanem Cseresnyés Péter politikai színjátékának csapnivaló színészei. A mi célunk egy végrehajtható, a város működését biztosítani képes, a kormány megszorításai ellenére működő költségvetés elkészítése, ellenben Önökkel, akik csak a politikai kommunikációt látják ebben is.

Természetesen várjuk, hogy a megfelelő időben, a jogszabályi előírásoknak megfelelő költségvetést a közgyűlés elé terjessze, minthogy ez az Ön feladata. Amennyiben módosítási javaslataink lesznek a költségvetési rendelettel kapcsolatban, azt meg fogjuk tenni. Felelősen.

Nagykanizsa, 2022. január 21.

Dr. Fodor Csaba

frakcióvezető

Horváth Jácint

pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke"

 

t.m.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.