Koronavírus okozta húga és édesanyja halálát – Büntetőfeljelentést tett Orbán Viktor ellen

facebook megosztás

Tudom, hogy ettől nem dől meg a rendszer, de ezzel tartoztam édesanyámnak – fogalmazott Ferincz Jenő, aki nemrégiben bűntetőfeljelentést tett Orbán Viktor ellen. Az ügy végigsöpört az országos online médián a napokban, így sokan értesülhettek róla, hogy Ferincz Jenő testvére és édesanyja is a koronavírus következtében hunyt el. Utóbbi kétszeresen oltott volt, kínai vakcinával. Ferincz Jenő szerint a kormány nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a keleti oltóanyag kapcsán, holott tudott róla, hogy a szer nem nyújt megfelelő védelmet az idősek számára.

– „Szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet” – Orbán Viktor 2020. szeptember 18-án tett kijelentését is idézte a január 5-én benyújtott büntetőfeljelentésben Ferincz Jenő.

Mint azt érdeklődésünkre elmondta: őt is meglepte az a médiafelhajtás, ami az ügyét kíséri. Azóta számos üzenetet kapott, legtöbben támogatják, hiszen felvállalt egy úttörő szerepet azért, hogy a kormány hibás járványkezelésére, és az emberéletekbe kerülő kommunikációs hibáira világítson rá.

Ferincz Jenő szerint minden magyar állampolgárnak joga lenne tudni, hogy a kínai oltóanyag nem nyújt elég védelmet 60 év felett, ráadásul ezt a kormány már akkor tudta, amikor a szépkorúakat is a keleti vakcina beadatására biztatta. Hangsúlyozta: mindezt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől kiperelt adatok is igazolják.

– Az iratok alapján megállapítható, hogy a 60 évnél idősebb emberek számára ez a kínai lötty semmiféle védelmet nem nyújt. S ez alapján valószínűsítem, hogy édesanyámnál is ez lehetett a probléma. Ő is kínait kapott, s őt sem védte meg. Alapos okom van azt gyanítani, ha más fajtát kap, például Pfizert, mint amit én is kaptam, talán még ma is élne – mondta el Ferincz Jenő.

Az eset kapcsán megjelent cikkek címei sokak számára félreértelmezhetőek lehettek Korcsmáros András ügyvéd szerint. Mint mondta: az ügy a személyi jogi sérelmek kapcsán sokkal inkább polgári jogi kategória, sem mint büntetőjogi. Hiszen a polgári perek kapcsán a közrehatás is számításba jövő tényezőnek minősül.

– Amikor feljelentésről beszélünk, akkor a feljelentő valamely bűncselekmény megvalósulása miatt egy adott bűnüldöző szervhez fordul. Ez lehet például ügyészség, de rendőrhatóság is. Az én véleményem szerint, ez alapvetően inkább polgári jogi természetű jogvita lehet –fogalmazott Korcsmáros András ügyvéd.

A bűntetőfeljelentés mellett a kettős tragédia kapcsán arra a kérdésre is rávilágított Ferincz Jenő, hogy mindkét szerette esetében - a kanizsai és a zalaegerszegi kórházban egyaránt - felszámoltak öltöztetési költségeket.

Vissy Beatrixtól, a Társaság a Szabadságjogokért Magánszféra projektjének szakértőjétől megtudtuk, erről jelenleg nem rendelkezik jogszabály, de amennyiben az öltöztetést a hozzátartozó nem rendelte meg, akkor semmilyen esetben sem lehet azt ráhárítani. Vissy Beatrix hangsúlyozta: Ferincz Jenőt nem a TASZ képviseli, de ez az eset is jól mutatja a kórházakkal kapcsolatos eljárásrendek kaotikusságát, és azt, hogy a velük szembeni jogsérelmek nagyon sok esetben nem érvényesíthetők.

– Az egészségügyi ellátás területén nagyon sokszor látjuk, hogy egyrészt nagyon nehezen érvényesíthetők az egyébként törvényben szereplő jogok is. A szabályozás is rettenetesen kaotikus, s sokszor rettentő lakonikus, tehát annyira szűkszavú, hogy nem világos azok alapján, hogy milyen jogok, s milyen kötelezettségek származnak belőle - mondta Vissy Beatrix szakértő. 

Megkeresésünkre a Zala Megyei Szent Rafael Kórháztól a következő választ kaptuk:

„A közvetlen hozzátartozók - szigorú előírások betartása mellett - méltó módon búcsút vehetnek szeretteiktől. Ez az eljárásrend vonatkozik az intenzív osztályon fekvő koronavírusos betegek hozzátartozóira is azzal, hogy ők a Kórház által biztosított védőöltözetben tehetnek utolsó látogatást. A Panaszos által elmondottak és több internetes oldal által átvett, a kórházi halottkezeléssel kapcsolatban tett állítások valótlanok, továbbá a halottcserével kapcsolatos vélelmezése minden alapot nélkülöz. Az Intézmény az elvégzett halottkezeléssel kapcsolatos szolgáltatásért, melyet a Panaszos maga kért, jogszerűen számít fel díjat.”

A kanizsai intézmény is reflektált:

„A kórházban elhunyt betegek halottkezeléséért intézményünk térítési díjszabályzatában meghatározott összeget számít fel a temetést lebonyolító hozzátartozók felé.”

Az ügyet jelenleg a budai nyomozó ügyészség vizsgálja.  

Frissítés: 

Ferincz Jenő közösségi oldalán válaszolt a zalaegerszegi kórház állítására. „A halottkezelés keretében az öltöztetést, melyért felszámolták a díjat, én nem kértem. Különösen azért sem, mivel az is előírás, hogy a COVID-ban elhunytakat egyáltalán nem öltöztetik. Ha kérném, akkor sem. Ezért a kórház azon állítása, mely szerint én értem, szemenszedett hazugság. Miért kérnék olyant, amit egyébként más szabályozás alapján egyébként sem végezhetnek el."

M-B.Gy.

(Borítókép és fotó: koronavirus.gov.hu – Kanizsa TV)  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.