Látványos fotókból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban

facebook megosztás

Olasz Ágnes fotóművész legújabb munkáiból nyílt tárlat a Medgyaszay Ház előterében. A fotográfus Szentliszlón él és alkot. Egy tőle származó idézet tökéletesen tükrözi munkásságának, kiállításainak célját: „most rajtam a sor, hogy meséljek.”

Olasz Ágnes 2015-ben kezdett el fotózni, a kezdetekben autodidakta módon képezte magát. Vidéken, kézművességgel foglalkozó emberek közt élte, és éli életét a fotográfus. Végül ez lett a kulcsa a művészetének.

– Míg ők meséltek, volt időm figyelni az arcukat, a testbeszédüket, ahogy előadtak a dolgokat. Vagy éppen mást mondott a test, mint a szavak. A miértek ott voltak, ezért érdekel engem annyira a portré –  mesélte Olasz Ágnes.

Olasz Ágnes jelenlegi kiállításának címe: Lovak és emberek. A portrék mellett látványos fotók láthatók lovakról, amelyek szintén a művész szenvedélyét tükrözik. A tárlatot Eifert János, Olasz Ágnes mentora nyitotta meg.

– Én nem azzal segítek a tanítványaimnak, hogy elmondom a zársebességet, hogy milyen rekesznyílással, milyen géppel fényképezzenek, hanem hogy a szívük és az agyuk, az legyen a legfőbb eszköz – mondta Eifert János fotóművész.

A fotókiállítás nyitvatartási időben látogatható a Medgyaszay Házban.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.