Lehengerlő utolsó negyed

facebook megosztás

Nagyon fontos bajnoki mérkőzését nyerte meg a végelszámolás szempontjából a Kanizsa Vízilabda OB I B-s vízilabda együttese, a december elejéről elhalasztott meccsükön a szombathelyi AVUS-t győzték le.

Kanizsa Vízilabda (2.) – AVUS (3.) 14-9 (2-4, 3-2, 2-1, 7-2)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, találkozó a 10. fordulóból. Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Veilandics, Bujka.

Kanizsai góllövők: Vadovics L. 3, Vass B. 3, Marnitz 2, Balaska 2, dr. Illés 1, Szőke B. 1, Márkus 1, Vadovics Á. 1.


Balaska Dániel (12) kétszer is beköszönt a szombathelyieknek a kanizsaiak szempontjából is nagyon fontos vízipólós rangadón

Fotó: Nagy Zsuzsanna

Kimondottan remek, rangadóhoz méltó hangulatban kezdtek a csapatok, s a körítéshez kezdetben mintha a 2019-20-as szezonban még OB I-es szombathelyiek alkalmazkodtak volna jobban. Időre volt szüksége a kanizsaiaknak, míg felvették a ritmust, igaz, mind a második, mind a harmadik nyolc percben hoztak ellenfelükön, így az utolsó felvonásra döntetlennel fordulhattak rá a felek. Onnan pedig nem volt megállás, Regős Áron tanítványai jól pólózva nyerték meg nem csupán a negyedik negyedet, de ezzel egyben az egész mérkőzést is. Ezzel a Kanizsa Vízilabda feljött a tabella második helyére úgy, hogy három ponttal előzi meg mostani riválisát.

- Jól kezdtük a mérkőzést, két gyors góllal el tudtunk lépni az ellenféltől – értékelt a kanizsaiak trénere, Regős Áron. - Ezután viszont komoly védelmi hibákat követtünk el, amiket ellenfelünk kíméletlenül kihasznált. A harmadik negyedig nem játszottunk úgy, ahogy mi tudunk, viszont a negyedik játékrészben már azt a Kanizsát láttam viszont, amilyet szeretnék látni minden meccsen, végig. Változtattunk pár dolgon, ezek aztán jól sikerültek, ezért is tudtuk a magunk javára fordítani a mérkőzést. Kulcsfontosságú volt, hogy végig higgadtak tudtunk maradni a nehézségek ellenére. Az erőnlétünkkel nem volt gond, végig bírtuk ezt a nagy iramú találkozót. Egy kiváló csapatot tudtunk legyőzni, gratulálok az AVUS csapatának is. Külön köszönöm a szurkolóinknak azt, hogy ilyen sokan kint voltak a mérkőzésen, és buzdítottak minket, hiszen mindig nagy öröm ilyen jó hangulatú mérkőzéseken játszani!

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.