Nem tartotta a követési távolságot, a kamion hátulja állította meg

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 20 éves pákai férfi közlekedett személygépjárművel a 7537-es számú mellékúton Lentiszombathely felől Iklódbördőce irányába 2022. január 19-én 15 óra 45 perckor. Haladása során a helytelenül megválasztott követési távolság miatt későn észlelte az előtte lassító, 28 éves román állampolgár által vezetett nyerges vontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvényt, ezért intenzív fékezése és a kitérő manővere ellenére a járműve jobb oldali elejével a járműszerelvény bal oldali hátsó sarkának ütközött. Az ütközés következtében mindkét járműben anyagi kár keletkezett, személyi sérülés a baleset során nem történt – közölte a rendőrség honlapján a  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Borítókép és fotó: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.