Több szempontból is érdemesebb csapvízet fogyasztani

facebook megosztás

Gazdaságosabb a csapvíz, mint a palackozott társa, valamint a környezetet is kevésbé terheli – figyelmeztetnek a szakemberek.  Egy liter PET palackos víz előállításához három liter vizet használnak fel a gyártás során, ráadásul nagy mennyiségű csomagolási hulladék is keletkezik.

Míg egy liter palackozott vízért akár 100 forint feletti összegeket is elkérnek az üzletekben, addig a víz- és csatornadíj összege körülbelül 600 forint per köbméter. A Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. 103 településen biztosítja az ivóvízellátást. A víz a leggyakrabban vizsgált élelmiszer, szigorú kritériumoknak kell megfelelnie, így a dél-zalai szolgáltatónak egy akkreditált laboratórium is a rendelkezésére áll.

– Saját mintavételezések alapján végzünk saját magunknak vízminta- és szennyvízminta-vizsgálatokat. Illetve külső megrendelésre is végzünk vizsgálatokat. A vizsgálatok egynegyedét külső megrendelés alapján végezzük el és körülbelül 4500 mintát végez a laborunk évente – mondta el Cziráki László, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója.

Gáspárné Kollár Lívia laborvezető elmondta, Nagykanizsa és környéke szerencsés helyzetben van, mivel a Vízmű ellátási területén kiváló minőségű az ivóvíz.

– A parti szűrési kútjaink nullás bakterral kerülnek a kutak alapállapot-vizsgálata szerint a hálózatba. Ami a mi ellátási területünkön esetleg problémát jelent az a vas és a mangán. Igazából élettani szempontból a vas- és a mangánparaméterek, azok amik számunkra szükségesek. Például a vasat a zymafluor tablettában a fognak a működéséhez a fogorvos fel is szokta írni vagy pici korban ajánlják is a vaspótlást a gyerekeknek – nyilatkozta Gáspárné Kollár Lívia, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. laborvezetője.

Ha a víz felkeveredik a hálózatban, akkor a két alkotó esetleges elszíneződést okozhat, de ez csak esztétikai probléma, tette hozzá Gáspárné Kollár Lívia.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.