Ünnepi közgyűlést tartott a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete

facebook megosztás

Értékelte a 2021-es évet, ismertette az idei terveket és megválasztotta az elnökségi tagokat a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete az ünnepi közgyűlésen szerda délelőtt a Honvéd Kaszinóban. Ahogy a beszámolóban elhangzott: a klubnak az elmúlt évét elsősorban a járványügyi korlátozásokhoz kellett alakítania.

A koronavírus-járvány miatt a tagok a 2020-as beszámolójukat online formában rendezték meg. A nyári hónapokban nagy örömükre már csapatépítő programok is megvalósulhattak.

Augusztusra nem szoktunk programot szervezni, az a családé, az unokáké. Azonban kihasználva a jóidőt és a korlátok nélküli mozgást, augusztus 31-én egy pikniket tartottunk a nagykanizsai Csónakázó-tónál. Kvízjátékkal, baráti beszélgetéssel töltöttük el a kellemes, nyár végi időjárásban a napot – mondta Bíró László, a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete elnöke.

Az elmúlt év során az egyesület kihasználta a különböző támogatási lehetőségeket, a pályázati összegeket elsősorban működési célokra, valamint informatikai eszközökre, laptopra és nyomtatóra fordították.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatától kaptunk támogatást, a Nemzeti Együttműködési Alap működési pályázatán is sikerült eredményt elérnünk. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott támogatást és a pályázati pénzeket az igénylésnek és az előírásoknak megfelelően elszámoltuk. A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének pályázatán szintén működési célú támogatást kaptunk – tette hozzá Bíró László.

Az ünnepi közgyűlést egy közös ebéddel és beszélgetéssel zárták a résztvevők.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.