Várhidi Péter: „Nagy fejlődéssel és elszántsággal...”

facebook megosztás

A futsal NB II-es bajnokság 15. fordulójában a Nagykanizsai Futsal Club annak tudatában fogadhatta a Magyar Futsal Akadémia együttesét, hogy győzelmével a tabellán elfoglalt harmadik helyét erősíthette meg a kanizsai csapat.

Nagykanizsai Futsal Club (3.) - Magyar Futsal Akadémia (6.) 4-2 (1-1)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 15. forduló. Nagykanizsa, 700 néző. Vezette: Vass I. (Horváth P., Héra). G.: Takács (12., 22.), Szalai D. (29.), Kollár (33.), illetve Véghelyi (13.), Dávid T. (31.)

NFC: Szakmeiszter Á. - Kollár, Boros, Takács D., Szalai D. Csere: Németh M., Zsiborás, Horváth G., Budai L., Pesti A., Szollár. Szakmai igazgató: Várhidi Péter.


Megható pillanatokat is tartogatott a futsal-este, hiszen a kanizsaiak szurkolótársuknak, egyben egy remek megyei labdarúgónak is üzentek a győzelmet követően

A kanizsai futsal klub „humánerőforrás-szekciójában” több látványos húzást is megléptek, hiszen a csapatnál immár szakmai igazgatóként köszönthették Várhidi Péter korábbi labdarúgó szövetségi kapitányt, a lelátó ultraseregéből Boros Zoltán szerelést öltve már az NFC igazoltjának számít, Szalai Dániel pedig szűk két esztendő után léphetett pályára a piros-fehéreknél (utóbbi játékosnál aligha kedvezőtlen előjel, hogy utolsó meccse a felsőházi rájátszásban megvívott volt 2020 márciusában). Az egyik legagilisebb futsalos pedig a kanizsai oldalon az a Takács Dávid, akit láthatóan feldob, hogy több száz néző előtt bizonyíthat. Be is vert ezen a találkozón kettőt az ügyes játékosokat felvonultató vendégek ellen, akik ugyan egyszer egyenlítettek, idővel pedig szépítettek, a három pontot viszont az NFC könyvelhette el.

- Roppant küzdelmes meccset vívtunk úgy, hogy számos sérültünk, eltiltottunk volt, a játékosok hozzáállására viszont egyáltalán nem lehetett panasz – fogalmazott az NFC szakmai igazgatója, Várhidi Péter. - Óriási fejlődésen ment keresztül a csapat már az elmúlt hetekben is, nagy elszántsággal küzdöttek a srácok, mindenki igyekezett a legjobbját hozni, hogy ezzel is a szintünkön a legtöbbet hozzák ki magukból. Szóval, nem biztos, hogy a leglátványosabb volt játékunk, ugyanakkor nagy odaadással futsaloztak és küzdőszellem terén elképesztőt nyújtottak a srácok.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.