A cickafark az év gyógynövénye

facebook megosztás

A cickafarkot választotta az év gyógynövényének a Magyar Gyógyszertudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya. A tudományos testület a címet először 2013-ban adományozta, akkor a máriatövis lett a befutó. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét a gyógynövények szakszerű alkalmazására.

Nagy az érdeklődés a növények iránt, de sok téves információ jelenik meg az interneten Csupor Dezső szerint. A társaság egykori elnöke elmondta, elsősorban olyan, a gyógyászatban használt népszerű növények közül választanak, amik Magyarországon is megteremnek. Hozzátette: sajnos sokszor még mindig előfordul, hogy a gyerekek tankönyveiben is helytelen adatok szerepelnek a virágokról.

– Az is egy érdekes, kísérő eseménye ennek az év gyógynövénye választásnak, hogy most már évek óta megjelenik mindig az év gyógynövényéről egy mesekönyv. Ezzel a kisgyerekeket célozza a kiadó és a könyv szerzője, mert az is nagyon fontos, hogy ha már gyerekkorban szakszerű ismereteket hallanak a gyerekek, az egy életre meghatározza az ő hozzáállásukat – mondta el Csupor Dezső, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar tanszékvezetője.

Bolf László gyerekkorától kezdve rendszeresen alkalmazza és kutatja a különböző gyógynövényeket. A cickafarkot leggyakrabban nőgyógyászati célra alkalmazzák tea, kenőcs, tinktúra és ülőfürdő formájában, de tüdőproblémákra és gyulladásos panaszok megoldására is alkalmas.

– A cickafark májustól szeptemberig gyűjthető, de van, amikor október, novemberben is megtalálható a réteken, legelőkön, nagyrészt. Egy kicsit jobb minőségű talajban megmarad és megnő olyan fél méter magasra, több elágazása van, könnyen észrevehető. Rendkívül lassú a szedése, mert ugye szálanként kell gyakorlatilag szedni – fogalmazott Bolf László.

Bolf László hangsúlyozta: a gyógynövények nem csodaszerek, de egy egészséges, kiegyensúlyozott életmód mellett nagyon hasznos kiegészítők.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV) 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.