Dalok Játéka: növendékek hangversenye a kaszinóban

facebook megosztás

Duetteket és egyéni előadásokat hallhatott a közönség a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola növendékeitől a Honvéd Kaszinó tükörtermében szombat este. A magánének szakos diákok 22 műsorszámmal készültek a Dalok Játéka című hangversenyre.

Hosszú ideig online oktatás zajlott, ez az egész műsor tematikáját és a hangulatot is meghatározta Baráth Yvette szerint. A magánének-tanár elmondta, 15 tanítványával érkezett a hangversenyre és ennyi kihagyás után különösen boldogok voltak, hogy végre színpadra állhattak.

– Tulajdonképpen a tavalyi, élő növendék hangverseny elmaradt, de online hangversenyt tavaly is csináltunk. Ez mindig nagy izgalom a magánének tanszaknak, hiszen ilyenkor együtt vannak, mert egyébként egyéni óráik vannak. Ilyenkor egymás muzsikáját, zenélését nagy szurkolással hallgatják, abból tanulnak, közös produkciókkal készülünk, duettekkel készülünk, ami azért nem olyan egyszerű - mondta el Braáth Yvette magánének-tanár.

A tanulók négy duettet, két közös, valamint számos egyéni produkciót mutattak be a rendezvény során.

– Nagyjából olyan öt éve foglalkozom zenéléssel, ebből az utóbbi másfél évben foglalkozom énekléssel. piaristás gimnazista vagyok, színész irányba szeretnék majd tovább menni. A darabjaim: egy ötvenes évekbeli filmből lesz a fő dal, duettezni is fogunk a párommal, az az Aladdinból lesz egy szép ének – fogalmazott Vadkerti-Tóth Martin.

A növendékek többsége a jövőben is zenéléssel szeretne foglalkozni.

– Most vagyok végzős a Piarista-iskolában hetedikes koromban kezdtem el énekelni Ivett nénivel, szóval már hat éve itt vagyok és tanulom a szakmát. Szeretném továbbra is az életemet a zenében elképzelni, így ebben szeretnék továbbtanulni jövőre – mondta Herle Zsófia. Baráth Yvette tanítványai a következő időszakban egyéni foglalkozásokon gyarapítják a tudásukat.

K.V.

(Borítókép és fotó: Kanizsa TV) 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.