Gasztroakadémiával oldanák meg a szezonalitást és munkaerőhiányt a Balatonon

facebook megosztás

Regionális továbbképzésekkel szeretné támogatni az amúgy is hiányos balatoni munkaerő megtartását a most induló Balatoni Gasztroakadémia, amely három szakképzési centrum összefogásával alakult. A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum cukrász képzést indít, a Veszprémi Szakképzési Centrum vendégtéri szakemberek képzésére vállalkozott, a Siófoki Szakképzési Centrum pedig szakácsok képzését tűzte ki céljául, amivel várhatóan a pályaelhagyók számát is csökkenteni tudják majd a magyar tenger térségében.

De pontosan mit takarnak ezek az úgynevezett elitképzések? Hogyan tudja orvosolni a balatoni szezonális jellegből fakadó munkaerőproblémákat? Miként lehet majd levetíteni a súlyos problémákkal küzdő HORECA szektorra? És miben mutathat majd ez modellt országos szinten? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a HelloVidék, amikor részt vett a Balatoni Gasztroakadémia februári alakulását beharangozó sajtótájékoztatón.

A három szakképzési centrum összefogása már régóta vágyott célként fogalmazódott meg a balatoni régióban, aminek most egyértelmű bizonyítékát mutatja a Balatoni Gasztroakadémia. Ahogy arra a sajtótájékoztatón a szakemberek rávilágítottak, elhivatott céljuk a Balaton turisztikai régió vendéglátásának és gasztronómiájának minőségi megújítása, az ágazatban dolgozó szakemberek szakmai ismereteinek bővítése, a régió helyben található minőségi alapanyagainak bemutatása, illetve népszerűsítése.

Teljes az egyetértés abban, hogy a 21. században elengedhetetlen, hogy a régióban dolgozó szakemberek magas szintű szaktudással rendelkezzenek, ismerjék és használják a modern technológiákat, a régió kínálta kiváló alapanyagokat és a minőséget tartsák szem előtt. Ehhez kívánnak most olyan szakmai hátteret nyújtani, ahol a képzések keretében évről évre lehetőség nyílik a fejlődésre és új inspirációk gyűjtésére. Felismerték, hogy a turizmus-vendéglátás ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak és a helyi termelőknek kölcsönösen kell megismerni és segíteni egymást. A kapcsolatok erősítése ugyanis nemcsak fenntarthatósági szempontból fontos, hanem az alapanyagok minőségére és frissességére is garanciát jelent.

Még soha nem volt ilyen könnyű összehozni, hogy a három centrum ilyen szinten összefogjon. Ennek egyrészt az a titka, hogy rendkívül jó a kapcsolat közöttünk, másrészt pedig az, egy irányban gondolkodunk, hiszen a Balaton összeköt minket. Közös érdekünk, hogy a térség turisztikai és gasztronómiai kínálata olyan vendéglátó egységekkel, szálláshelyekkel és attrakciókkal tudna bővülni, amelyek széles kínálata, illetve magas színvonalú működése révén egész évben vonzó idegenforgalmi célponttá tenné a Balaton régiót. A kezdeményeznek országosan elismert, nagy neveket tudtunk megnyerni, akik támogatják a törekvéseinket. Minőségi képzést nyújtunk, ráadásul több tekintetben úgymond balatonit, mert azt szeretnénk, ha a gasztroakadémián végzettek jelentős része helyben maradna a képzés elvégzése után – mondta a HelloVidék kérdésére Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja, mint a Balatoni Gasztroakadémia egyik fő kezdeményezője.

A képzéseket a következő neveken indítják, amelyek február végén indulnak:

  • Siófoki Szakképzési Centrum: Le Chef du Lac Balaton – A Balaton Szakácsa
  • Veszprémi Szakképzési Centrum: HoReCa Balaton – Service Master
  • Zalaegerszegi Szakképzési Centrum: Le Pâtissier du Lac Balaton – A Balaton Cukrásza

Az akadémiára olyanokat várnak, akiknek legalább három éves tapasztalatuk van. A kiscsoportos, fizetős képzések tanúsítvánnyal zárulnak és az ígéretek szerint szinte mindent magukba foglalnak, ami ma a modern konyhát jellemzi. A szervezők igyekeznek elsősorban helyi alapanyagokra építeni, amelyek a Balatontól maximum tíz kilométerről érkeznek. Emellett látják, hogy egyre több ember küzd valamilyen étel intoleranciával, amire szintén szeretnék felkészíteni a szakácsot, a pincért és a cukrászt is. Megmutatják azt is, hogyan lehet egy balatoni ételt úgy elkészíteni, hogy azt a különböző ételérzékenységgel rendelkező vendégek is bátran merjék megrendelni.

Ez egy komplex elképzelés, ami országos szinten is unikális. Ha valaki úgy dönt, hogy valamennyi a tanfolyamot elvégzi, akkor rendelkezni fog egy olyan, helyi ismeretanyaggal, ami bárhol megállja a helyét a Balatonon és a legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelel. A képzés Balaton specifikus, ám a képzés részvevői kapnak egy olyan, plusz tudást is, amivel országszerte újat tudnak mutatni a szakmában, például egy balatoni fogas megfelelő elkészítésével. Meggyőződésem, hogy ezzel a belföldi turizmust is fel lehet majd lendíteni, hiszen jól látjuk, hogy egy minőségi ebédért az emberek szívesen utaznak akár 120 kilométert is. Mi épp úgy hangsúlyozzuk a hagyományok fontosságát, mint a fine diningot, ötvözve mindkettőt – mutatott rá a sajtótájékoztató előtti beszélgetésünkön Szamosi Lóránt.

A szakemberek abban bíznak, hogy a külföldön, többek között Szlovéniában vagy Spanyolországban már jól működő, hazánkban most elindított továbbképzési rendszer országosan példaértékű lehet. Mert bár a magyar gasztronómia gyakran Budapest centrikus, de úgy látják, hogy a Balaton a méltó vetélytársa lehet a fővárosnak. Ezért olyan szakembereket képeznének, akik a garanciái lehetnek egy-egy ilyen elismerésnek. Mert miért is ne lehetne Michelin-csillagos étterem a magyar tengernél.

Látjuk, hogy minden balatoni szezonban dübörög a munkaerőhiány, ezért ezt a képzést egyfajta modellként is szeretnénk kezelni. Miután láttuk, hogyan működik, a három szakcentrum közötti jó kapcsolatot kihasználva ki lehetne terjeszteni a szolgáltató szektorra, az építőiparra, de például a borászokra is. Fontos, hogy a balatoni érdekeket összefogjuk és olyan képzéseket szervezzünk, amelyekre helyi igények jelentkeznek. Közben azt a tendenciát látjuk, hogy egyre több étterem nem csak szezonális jellegben gondolkodik, és a nyári nagyobb vendégforgalommal igyekszik kompenzálják a szűkösebb téli lehetőségeket. Mi tudatosan pont ebben a „holtidőszakban” biztosítjuk ezeket a sokrétű továbbképzéseket – válaszolt a szezonális jelleget érintő kérdéseinkre Szamosi Lóránt.

A sajtótájékoztatón dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) elnöke hangsúlyozta, hogy a szakképzésben olyan változások történtek az elmúlt években, amelyek az innovatív gondolkodás szükségességét vetítették elő. A Balaton összekötő erejére építve ezért olyan megoldásokat kerestek, amelyek megoldhatják a környékbeli vállalkozások aktuális problémáit.

Úgy érzem, hogy az akadémia létrehozása az egyik legfontosabb esemény a balatoni gasztronómia történetében, hiszen ennek segítségével szintet lépett a vendéglátás. Ehhez viszont kiemelten fontos, hogy jól képzett szakemberekkel tudjunk dolgozni, akik más mentalitással és tudással jelennek meg a munkaerőpiacon. Olyan minőségi tudásra van szükség, ami garantálhatja, hogy a dolgozók hosszú távon itt is maradnak a balatoni régióban és tovább építhetik azt, ami végre elindult – emelte ki Csapody Balázs, a Balatoni Gasztroakadémia fővédnöke, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa.

A pandémia láthatóan átrendezte a gazdaságot a Balaton területén. A szakemberek úgy látják, hogy ezeknek a cégeknek előbb-utóbb munkaerőpiaci igényei is jelentkeznek. Emiatt még inkább kiemeltté válnak a regionális továbbképzések.

Szakképzési centrumként fontos célunk, hogy a helyi gazdaság szereplőinek a megfelelő szakembereket tudjuk adni. Emiatt is indult el ez a közös gondolkodás. Látjuk, hogy több vállalkozás munkaerőhiánnyal küzd, ezért kerestük a lehetőségét, amivel segíteni tudjuk a munkaerő megtartását, és hogy a dolgozók 3-5 év után is a pályán maradjanak, ne legyenek pályaelhagyók. Ekkor született egy elitképzés, továbbképzés ötlete. Miután kiemelten fontos a vendégek elégedettségi foka, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a vendégkapcsolatokra. Hogy ne csak szolgáltatást nyújtsunk, hanem élményt is adjunk. A tanfolyamon résztvevőknek a legújabb praktikákat és trendeket tanítjuk: megmutatjuk, mi is az az élményszerű szolgáltatás – sorolta Pap Máté a Veszprémi Szakképzési Centrum kancellárja.

Szabó Károly, a Keszthelyi Szakképzési Centrum kancellárja beszédében a balatoni gasztronómiához szorosan kapcsolódó desszertek jelentőségéről beszélt. Az ágazatképző központot a helyi cukrász tanműhely bővítésével tudják megvalósítani, amihez – a többi szakképző centrum képzéséhez hasonlóan – nemzetközi hírű szakembereket sikerült megnyerni.

Forrás: hellovidek.hu

 (Borítókép: uni-bge.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.