Szavazzon az év vadvirágára
A Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület szavazást indított, hogy melyik csodaszép növény legyen 2022-ben az Év Vadvirága. A jelöltek között a mocsári békaliliom, az agárkosbor és a csillagőszirózsa szerepelnek. Szavazni ezen az oldalon lehet.
A mocsári békaliliom liget- és láperdőkben, nádasokban, magassásosokban előforduló különleges megjelenésű hínárnövény. Tövig szeldelt levelei a víz alá merülten úsznak, virágzata pedig a vízből kiemelkedik, ezen jelennek meg fehér, vagy kissé pirosló virágai, amelyek április-május során nyílnak. Termőhelyei kiszáradásával egyedei szárazra kerülve is túlélnek, de nem hoznak virágot. Hazánk legtöbb tájegységén előfordul, de mindenütt ritka vagy szórványos. Gyakoribb a Dráva mellékén Somogyban és Baranyában, a Hanságban, a Turján-vidéken, a Dél-Nyírségben, míg teljesen hiányzik az Alföld jelentős részéről. Jelenléte mindig jó állapotú, természetes élőhelyekre utal, de alkalmanként másodlagos víztestekben is megjelenik. Élőhelyeinek rendszeres kiszáradása és leromlása veszélyezteti. Védett, természetvédelmi értéke 5000 forint.
Az agárkosbor félszáraz gyepekben, hegyi- és homoki réteken, lápréteken gyakran igen nagy számban előforduló alacsony, mindössze 10–20 centiméter magas talajlakó orchidea. Hazánk legtöbb tájegységen sokfelé előfordul, középhegységeinkben még viszonylag gyakori, de Külső-Somogyban, a Tiszántúlon és Nyírség nagy részén hiányzik, vagy ritka. Latin nevét (morio=bolond) arról kapta, hogy a gyakran óriási egyedszámú állományokban mindig van néhány szokatlan megjelenésű, eltérő virágszínű (leggyakrabban a rózsaszín különböző árnyalata vagy fehér) egyed. Tavasszal, áprilistól májusig virágzik. Régebben a kosbor nemzetségbe sorolták, Orchis morio néven vált ismertté. Megjelenése természetes, féltermészetes, hosszabb ideje bolygatatlan élőhelyekre utal. Védett, természetvédelmi értéke 10000 forint.
A csillagőszirózsa sztyepprétek, felhagyott szőlők és gyümölcsösök, félszáraz gyepek, erdőszegélyek, karsztbokorerdők növénye. Az év nagy részében leveles hajtásaival szinte teljesen beleolvad környezetébe. Látványos, virágait (virágzatait) nyár végén és ősszel hozza, amikor az élőhelyein a többi növény már elvirágzott, vagy elszáradt. A magyar csillag nevét és a tudományos Aster nevét is sugaras, csillagszerű virágzatáról kapta. Elsősorban a Középhegységben fordul elő, ritkábban a dombvidékeken, míg alföldi területeinkről szinte teljesen hiányzik. Védett, természetvédelmi értéke 5000 forint.
Forrás: travelo.hu
(Borítókép és fotó: sokszinuvidek.hu – Wikimedia Commons)
A rovat további hírei: Színes
Tart a körteszezon, október végéig szüretelik
2023. szep. 25. 10:34Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található a legtöbb ültetvény, mintegy 505 hektárra tehető a termőterület nagysága, Borsod-Abaúj-Zemplén 412 hektáron, Heves vármegyében 198 hektáron, Zalában pedig 165 hektáron foglalkoznak körtetermesztéssel a gazdálkodók.
Ivartalanítás - életmentő lehet
2023. szep. 22. 15:00Az ingyenes ivartalanítási akcióra hívják fel a gazdák figyelmét a szakemberek. A rászorulók számára ez a lehetőség folyamatosan adott. A megkérdezett állatorvos hangsúlyozta: a kinti és a benti macskák esetében is ajánlott elvégeztetni a beavatkozást.
Szeptember az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapja – Ritka, de sokakat érintő tüdőbetegség
2023. szep. 22. 11:50Szeptemberben tartják az IPF, azaz az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapot. De mi az az IPF? Miben változik egy beteg élete a megszokotthoz képest? Hogyan élik meg betegségüket a betegek? Mit üzennek betegtársaiknak és az őket kezelő orvosoknak?
Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat - A krónikus vesebetegség kezelésének különbségei
2023. szep. 21. 10:40A vesebetegség, majd az ennek következtében kialakuló veseelégtelenség kapcsán a legtöbb ember egyből összerezzen és a vesék leállására gondol. Pedig a krónikus vesebetegségnek több fázisa van, melyek közül a legvégső stádiumban kell attól tartani, hogy veséink teljesen felmondják a szolgálatot. Szerencsére a korai stádiumokban, egy időben felismert vesebetegségnél az egészségromlás lelassítható, sőt esetenként szinte meg is állítható.
Virágok közt a lakótelepen…
2023. szep. 20. 16:20Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a Zemplén Győző utca 1/A alatt lévő 10 emeletes lakóház környezetére. Mint írta, önkéntes munkával ápolja, szépíti két lakó a ház elejét, megérdemelnék, hogy bent legyenek az újságban. A várost járva több hasonló épületet is láthatunk, de engedve a kérésnek, megnéztük a ház elejét, és egy kis időre, ahogy mondani szokták, ott ragadtunk.
Céklás, kurkumás, spenótos dödölle és libanoni pörkölt
2023. szep. 20. 16:16Első alkalommal vett részt a dödöllefesztiválon Lukács Norbert a segítőivel, a letenyei Kránicz Árpáddal, és a lányával, Alexandrával. A háromtagú, Lordok Háza elnevezésű csapat a dödölle hagyományos ízvilágát különleges színekkel és formákkal próbálta kiegészíteni.
Szép és engedelmes ebek
2023. szep. 20. 14:48Hobbikutya-kiállítást és engedelmességi versenyt tartottak Kiskanizsán. Az ebek és gazdáik 4 kategóriában mérhették össze a megszerzett tudásukat. Sokan neveztek a városból és környékéről, de határon túli résztvevője is volt a kihívásnak.