Tavasszal tartják az iskolák alapítványi báljaikat
Tavaszra halasztották az alapítványi bálokat a megkérdezett nagykanizsai általános iskolákban. A létesítmények vezetői abban bíznak, hogy több év kihagyás után hamarosan megtarthatják a rendezvényt, hiszen az ott befolyó összegből jelentős korszerűsítéseket tudnak megvalósítani az intézményekben.
Hagyományosan február elején szoktak sort keríteni az alapítványi bálra a Kőrösi-iskolában, de már decemberben eldöntötték, hogy április végére halasztják az időpontot a fennálló járványhelyzet miatt.
– Ha az akkori járványügyi helyzet engedi, akkor mindenképpen szeretnénk megtartani. Egy nagyon fontos bevételi forrása az iskolának az alapítványi bál, rengeteg fejlesztést ebből tudunk megvalósítani, például legutóbb épp a kosárlabdapályát vagy a számítástechnikaterem korszerűsítését. Mindenféleképp számítunk a szülők támogatására, legalább az adójuk egy százalékára, ez is egy egész szép kis összeg és azért sok mindent tudunk belőle megvalósítani – tájékoztatott Smolcz Frigyes, a Kőrösi-iskola igazgatója.
2019-ben rendeztek utoljára alapítványi bált a Bolyai-iskolában. Ebben az évben Jégvirág bál néven szerették volna meghirdetni az eseményt, de a romló járványügyi adatokat látva még várniuk kell.
– Bízunk abban, hogy talán-talán a jövő tanévben vagy esetleg tavasszal, ha kedvezőek lesznek a járványügyi adatok, akkor be tudjuk pótolni. Asz iskolai farsangot viszont szeretnénk megtartani, természetesen az aktuális járványügyi helyzetet és előírásokat figyelembe véve. Szigorúan csak osztálykeretben, de ugyanúgy készülünk mi kollégák és a gyerekek is beöltözéssel, zenés, táncos kis műsorokkal, amiket csak az adott osztályban fognak bemutatni – árulta el Tulman Géza, a Bolyai-iskola igazgatója.
Azok, akik szeretnék támogatni az intézményt, a honlapjukon minden szükséges elérhetőséget és adatot megtalálnak.
H.R. – K.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.
Horvát nemzetiségi jubileum
2023. okt. 2. 15:42Megalakulásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a hétvégén a Nagykanizsai Horvát Nemzetiség Önkormányzat. Mint azt a köszöntőkben ki is emelték, tartalmas volt az elmúlt 25 év és az identitás, valamint a hagyományok őrzésében, továbbvitelében az ifjúságra is lehet számítani.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
2023. okt. 2. 15:38Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
2023. okt. 2. 15:32Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
2023. okt. 2. 15:28Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
2023. okt. 2. 13:00A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.