Útban van a fecskefészek – leverni csak engedéllyel

facebook megosztás

Engedélyeztetés nélkül tilos leverni a fecskefészkeket, figyelmeztetnek a szakemberek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület arra hívja fel a lakosság, valamint az önkormányzati és állami szervek figyelmét, hogy még a költési időszak előtt végezzék el a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat. 

Három olyan lakosságot és önkormányzatokat is érintő tevékenység van, ami évről-évre visszatérő természetvédelmi és állatvédelmi problémát okoz, pedig odafigyeléssel elkerülhető lenne.

Orbán Zoltán, az MME szóvivője elmondta, az egyik ilyen a rügyfakadás, kilombosodás után végzett fa és bokros kivágások a lakott területeken. Ezeket a munkákat november és február között ajánlott elvégezni, még a költési időszakot megelőzve.

A másik gond a fehér gólyafészkek kapcsán adódik, mert a gólyák szinte kizárólag a kis-, és középfeszültségű elektromos hálózat oszlopain költenek. A fészkek gyakran roncsolódnak, ami a madarak sérüléséhez is vezethet, ezért, ha valaki ilyet lát, akkor a helyreállítással kapcsolatban a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóságot tudja értesíteni.

A harmadik probléma a fecskefészkek leverése a költési időszakban, bár Orbán Zoltán szerint napjainkban szerencsére ez egyre kevesebbszer fordul elő.

– A fecskék fészkei is védettek. Az év 365 napjában tilos hozzájuk nyúlni, viszont amikor fel kell újítani egy épületet szigetelés, vakolás, nyílászáró csere miatt, akkor nyilván útban vannak a fecskefészkek. A természetvédelmi törvény természetesen lehetőséget ad arra, hogy ilyenkor az emberi szempontokat is szem előtt tartsuk.  Ez azt jelenti, hogy a megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztálya november 1. és március 31. között engedélyezi a fészkek ilyen okból történő eltávolítását – mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

K.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.