871 millióból bővítették és kapott új tornacsarnokot Zalaapáti iskolája

facebook megosztás

A nemzet jövője a család, azon keresztül a gyermek, amely a nemzet felemelkedésének elsődleges tényezője - jelentette ki Kásler Miklós Zalaapátiban, a helyi általános iskola bővítésének átadásán.    

Az emberi erőforrások minisztere a Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola 871 millió forintból megvalósult bővítésének és új tornacsarnokának átadásán azt mondta: a kormány politikájának prioritása a család, a gyermek, a nemzet jövője.    

Kásler Miklós felidézte a település történetét is, miszerint a közeli Zalaváron 1018-ban alapított bencés apátság birtokában volt, és 1273-ban említették először írásban. A település fejlődésében Mária Terézia utolsó néhány éve és II. József uralkodásának kezdete volt jelentős, amikor felépült a falu temploma.    

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke jelezte: a kormány eltökélt szándéka, hogy minden gyermeknek esélyt teremtsen, függetlenül attól, hová születik. Zalaapátiban az eredeti beruházási összeget költségvetési forrásból is jelentősen megtoldották, így épülhetett új tornacsarnok és bővítették az intézményt új szaktantermekkel és eszközökkel.    

A beruházást a Széchenyi 2020 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program projektjeként valósították meg - közölte.    

MTI

(Borítókép: Varga György/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.