A római kori Salla városának új részleteit tárták fel a régészek Zalalövőn

facebook megosztás

A római kori Salla városának új részleteit fedezték fel a Göcseji Múzeum régészei - jelentették be Zalalövőn, az ásatás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.    

Zalalövőn egy tervezett beruházás előtt, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet megbízásából végeznek régészeti próbafeltárást a Göcseji Múzeum munkatársai. Az előzetesen végzett geofizikai vizsgálatok megmutatták a római kori Borostyánkő út vonalát, valamint a mellette lévő épületeket - mondta el Eke István ásatásvezető régész.     

Hozzáfűzte: a Borostyánkő út fontos kereskedelmi és katonai út volt a római korban, amely az Adriai tengertől egészen a Balti tengerig húzódott. A feltárás során megtalálták a Borostyánkő út 4. századi épített nyomvonalát, valamint a bazaltkőlapok egy részére is rábukkantak.     

A bazaltborítás ugyanakkor azt is jelzi, hogy az út belvárosi területen haladt keresztül. A nyomvonal mellett az épületek alapfalaira bukkantak. A 2. századtól a 4. századig több rétegben kerültek elő épületmaradványok - jelezte Eke István.    

Kitért arra is, hogy Salla - mai nevén Zalalövő - a 2. században kapott városi rangot. A feltárás során előkerült leletek is ezt igazolják: ezen a területen a 2-4. században több épület is állhatott, ezek egy része lakóház, más része valószínűleg a helyi iparhoz kapcsolódott.     

A zalaegerszegi közgyűjtemény önkéntes fémkeresősei nagyon sok római kori érmét és ékszert találtak. Rábukkantak egy Vénusz-szobor töredékre, valamit több használati tárgyra. Emellett egy középkorból származó ezüstpénzt is találtak.     

Redő Ferenc régész, a feltárás konzulense elmondta: a leletanyag azt mutatja, hogy ezen a területen egy magas igényű lakosság élt a római korban.

MTI

(Borítókép: Göcseji Múzeum/facebook.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.