Fontos megállapodást kötöttek

facebook megosztás

Együttműködési megállapodást kötött a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt., a Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft., valamint a Via Kanizsa Zrt. ma délelőtt a Medgyaszay Házban. Az összefogás célja, hogy a városüzemeltetésben együtt tevékenykedő, önkormányzati tulajdonú cégek a jövőben még hatékonyabban tudjanak közösen dolgozni.

A három társaság már hosszú ideje nagyon jó szakmai kapcsolatot ápol egymással és ezt most írásban is szerették volna megerősíteni. Úgy gondolják, hogy a csapatmunkának köszönhetően az ügyfélkiszolgálás is gördülékenyebben működhet.

– Kiemelt fontosságúnak tartom, hogy a kintlévőségkezelés kapcsán szerzett tapasztalatainkat osszuk meg, hiszen ez stratégiai jelentőségű volt már eddig is és még fontosabb lesz szerintem az elkövetkezendő időszakban, hogy a követeléseinket jól tudjuk beszedni. Emellett a fogyasztói kapcsolatokat is még hatékonyabban kell működtetni, kiváló kapcsolatot kell a fogyasztókkal kialakítani, korrektül kell őket tájékoztatni és ebben nagyon sokat tudunk tanulni egymástól – nyilatkozta Cziráki László, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.vezérigazgatója.

Áfra Barnabás elmondta, hogy 2024. január elsejétől tilos lesz a zöldhulladék égetése, így hamarosan a komposztálás kérdését is meg kell oldani Nagykanizsán és a környéken.

Azt gondolom, hogy nem célszerű, hogy a Via Kanizsa is, mi is és a Vízmű is maga próbálkozik a városban és térségében keletkező zöldhulladékok és élelmiszer-maradékoknak a lebomlásával, komposztálásával. Célszerű volna ezt a városban egy összefogásban, új projekt keretében megvalósítani akár a Vízműnél a szennyvíztisztító telepen, ahogy az más városokban már megindult. Ez egy rövid távon előttünk álló, nagyon komoly lépést jelent – emelte ki Áfra Barnabás a Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft.ügyvezetője.

Szabó István és munkatársai is nagyon örültek az együttműködési felkérésnek, hiszen így két nagyobb cégtől tanulhatnak. A vezérigazgató úgy fogalmazott, elsősorban a már meglévő, közös feladatokat próbálják még jobbá tenni a jövőbeni munka során.

  Nagyon sok közös pontja van a munkáknak, hiszen a Vízművel a vízvezetékhálózat, illetve a csapadékvíz- és a szennyvízhálózat működtetésében kell együttműködnünk, mert vannak olyan részei a csapadékvíz-hálózatnak, aminek a Via Kanizsa az üzemeltetője. A Netta Pannoniával pedig már hosszú évek óta komoly munkakapcsolatunk van a köztisztasági feladatok, a parkgondozási feladatok és a téli síkosságmentesítési munkák elvégzésében – árult el részleteket az együttműködésről Szabó István, a Via Kanizsa Zrt vezérigazgatója.

A városüzemeltető cégek egyik fő célkitűzése, hogy a Sétakertben, valamint a Múzeum téren található szökőkutakat minél hamarabb üzembe helyezzék és működtessék.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.