Kiskorú lányokat, édesanyákat tapogatott a Keleti városrészben, vádat emelt az ügyészség

facebook megosztás

A most 19 éves orosztonyi fiatal férfit a kalocsai gyermekotthon nevelő felügyeletére bízta a gyámügy, onnan azonban folyamatosan megszökött. Tavaly szeptemberben, Nagykanizsán tudatmódosító szerektől befolyásolva lányok, asszonyok molesztálásába kezdett.

Egy 2003-ban született orosztonyi fiatalembert a Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatala Gyámügyi és Igazságügyi Osztálya 2019. január 2. napján kelt határozatával nevelésbe vette. A vádlott gondozási helye 2020. november 5. napjától kezdődően az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kalocsai Gyermekotthona lett, ahonnan a vádlott folyamatosan szökésben volt.

A vádlott 2021. szeptember 13-án 20 óra 14 perc körül a Nagykanizsa, Balatoni úton a Kanizsa Klub felőli oldalon nyomába szegődött a hatéves kisfiával hazafelé gyalogló és számára ismeretlen nőnek, akit miután utolért, hátulról átkarolt, jobb kezével a fenekét, bal kezével a nemi szervét fogta meg. Ezt követően a vádlott elfutott a helyszínről.

A vádlott a Kalocsa, Szent István király útja 16-22. szám alatti gyermekotthonból való legutóbbi szökésének idején tudatmódosító szerektől befolyásolt állapotban ébredt 2021. szeptember 16. napon hajnalban a nagykanizsai vasútállomás környékén, ahonnét elindult a belvárosba.

A vádlott 2021. szeptember 16-án 7 óra 30 perc körül a Nagykanizsa, Kodály Zoltán utcai „Európai Unió”-s játszótér melletti betonúton haladt, amikor felfigyelt az ott gyalogló és számára ismeretlen kiskorú lányra. Ahogy a vádlott és a sértett egymás mellé értek, a vádlott feltolta a sértett hátizsákját, majd megfogta a fenekét és a derekát miközben a sértettre nézett, de nem szólalt meg. A sértett a történtektől megijedt és elszaladt.

A vádlott 2021. szeptember 16-án 7 óra 40 perc körül a Nagykanizsa, Kodály Zoltán utca felől haladt a Liszt Ferenc utca felé, amikor a két út közötti átkötő járdán felfigyelt a vele szemben érkező és számára ismeretlen kiskorú lányra. Ahogy a vádlott és a sértett egymás felé közeledtek, a vádlott több alkalommal útját állta a sértettnek, majd miután a lány ki akarta kerülni a vádlottat, a vádlott, amikor egymás mellé értek, egy hirtelen mozdulattal megfogta a sértett nemi szervét a nadrágon keresztül, aki a történtektől megijedt és elszaladt.

A vádlott 2021. szeptember 16-án reggel 8 óra 10 perc körül a Nagykanizsa, Hevesi úton gyalogló és számára ismeretlen tizenhat éves lányt követte, majd a Mc Donald’s Étterem előtt - amikor megpróbálta őt a sértett előre engedni - hátulról megfogta a sértett nadrágját és erőszakkal le akarta azt róla rángatni, de ezt a feszes nadrág miatt nem tudta végrehajtani, ezért a sértett nemi szervét a nadrágon keresztül megfogta. A sértettet barátnője húzta el a vádlott közeléből, aki a sértettet a táskájánál megragadva próbálta visszatartani. Miután a vádlott nem járt sikerrel, elfutott a helyszínről.

A vádlott 2021. szeptember 16-án reggel 8 óra 28 perc körül a Nagykanizsa, Kazanlak körút 3. szám előtti utcaszakaszon gyalogló és számára ismeretlen nőt követte, majd amikor utolérte, a földre húzta és ott a hanyatt fekvő sértettet lefogta, a ruhán keresztül egyik kezével a melleit fogdosta, másik kezével szintén a ruhán keresztül a nemi szervét. A vádlott nem engedte el a sértettet annak többszöri kérésére sem. A vádlott egyik kezével benyúlt a sértett alsóneműjébe és megfogta a nemi szervét. A sértett segélykérő kiabálására felfigyelt az egyik közelben lakó személy, akinek megjelenésére a vádlott elmenekült a helyszínről.

A vádlott 2021. szeptember 16-án reggel 8 óra 29 perc körül a Nagykanizsa, Kazanlak körút 5. szám alatti háznál több személy előtt letolta a nadrágját, nemi szervét mutogatta és önkielégítést végzett.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette, szeméremsértés vétsége és 3 rendbeli emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat – tájékoztatta lapunkat dr. Pirger Csaba ügyész, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.