Kiválóan szerepeltek a fiatal kanizsai ökölvívók

facebook megosztás

A Kanizsa Boksz Klub lett a legeredményesebb női egyesület az Énekes István Emlékversenyen. A dél-zalai sportolók közül Szira Zsófia első, Szüsz Cintia második, Kovács Petra pedig harmadik lett. A fiúk sem maradtak adósak, hiszen Kovács Bence megnyerte a súlycsoportját. A kanizsai ökölvívók mutatóira már a szövetségnél is felfigyeltek, nemrégiben három öklöző is képviselhette hazánkat Brassóban, egy nemzetközi megmérettetésen.

A junior és ifjúsági magyar ökölvívó válogatott tagjai utaztak ki Romániába, köztük három kanizsai versenyzővel. A megmérettetésre még rányomta a bélyegét a vírushelyzet, hiszen Szira Zsófiának nem jutott ellenfél. Mindezek ellenére a KBK-nál elégedetten értékelték a túrát.

– Két bronzéremmel jöttek haza. Sajnos Zsófinak, a 21 országból nem akadt ellenfél, így ment, meg jött. Kovács Bencéék nyolcan indultak a súlycsoportban, egy románon, egy hazai versenyzőn jutott túl. S egy olasztól kapott ki az elődöntőben. Mira pedig jól belenyúlt, már a sorsolásnál erőnyerő volt, de az elődöntőben a tavalyi junior Európa-bajnokot húzta ki, akit sajnos nem sikerült neki legyőzni – értékelte a szereplést Tóth László a Kanizsa Boksz Klub vezetőedzője. 

Szira Zsófia és Kovács Bence is megnyerték súlycsoportjukat az Énekes István Emlékversenyen. Bence teljesítményének értékét még tovább növeli, hogy egy betegség miatt nem volt ideális a felkészülése.

Kérdéses volt, hogy elvisznek-e, mert betegség miatt nem tudtam a verseny előtt edzeni. De elvittek. A sorsolásnál erőnyerő voltam, azaz besorsoltak az elődöntőbe. Ott az előtte napi győztessel bokszoltam, egyhangú pontozással nyertem. A döntőben pedig visszalépett az ellenfél –  mondta el Kovács Bence, az egyesület fiatal ökölvívója.

Szira Zsófiának nincs túl sok ideje a pihenésre, hiszen hamarosan újra utazik a válogatott edzőtáborába.

– Lesz egy edzőtábor az Eb előtt, ott nagyon oda kell figyelnem a kesztyűzésre, mert ott néznek meg igazán, hiszen alaposan még nem láttak. Nagyon várom már ezt és a versenyt is, mind a kettőt –  árulta el Szira Zsófia.

A nemzeti csapat felkészülése jövő héten indul, a korosztályos Európa-bajnokság pedig áprilisban lesz Szófiában.

M-B.Gy.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.