Női szakosztályt alakítottak

facebook megosztás

Az FC Nagykanizsa klubjánál az elkövetkezendőkben női labdarúgó együttes is megkezdi működését – számoltak be minderről a kanizsai egyesületnél.

Kovács Tamás, az FC Nagykanizsa elnöke örömmel számolhatott be arról, hogy a labdarúgás sportágán belül új területek felé is nyitni tudtak azzal, hogy a női vonalat beindítják, ami egyben azt is jelenti, hogy a hölgyek felnőtt bajnokságbeli versenyeztetése mellett az U16-os, illetve U14-es korosztályt is felkarolják a különböző pontvadászatokban. Mindemellett futsal együttes versenyeztetésére is lehetőség kínálkozik.


Az FC Nagykanizsánál nagy várakozással tekintenek a helyi női labdarúgás égiszük alá vételéhez

Fotó: Polgár László

A jövőben a kanizsai női futball tehát az FC Nagykanizsa működési rendszerébe tagozódhat be, ami számukra az NB II-es indulást is magában foglalja, a szakosztály vezetője – és edzője - Benedek József lesz, az utánpótlásban Szollár Bernadett, valamint Domján Péter működhet közre, míg az operatív feladatok az FCN stábjára hárulnak részben.

Miként azt Benedek József és Kovács Tamás hangsúlyozta, több éves tervekben gondolkodnak, ami magában foglalja azt is, hogy a felnőtt együttesüknek az NB II mezőnyében úgy illene megkapaszkodnia, hogy a mindinkább bővülő honi mezőny keretein belül a másodosztályú tagságot mindenképp megőrizhessék.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.